Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

119 Az ítéletekben megkülönböztet ösztönszerűeket és akaratszerintieket. „Ez utóbbiakban az alany mellé állítmányúl azt szemeljük ki, a mi célunkkal leginkább megegyezik, ezt nevezzük el, azaz ezt társítjuk azzal, a mi véle rokon." (119.) Ez alapjában a régi magyarázat; most következik teljes homályossággal az övé: „Csakhogy aztán az Ítélést ne puszta hasonlatosságának, hanem hasonló elemek, hasonló képzetek összefoglalásának tulajdonítsuk. Az ítéletek is, mint lelkünknek minden működése, külön lélekeröket igényelnek, ezeket felhasználják s megmaradnak mint ilyenek belvilágunkban." (119.) Mint fönnebb láttuk, tagadja a külön tehetségeit az értelemnek, s mégis az Ítéletekhez külön lelki erőket vesz föl ; nem volna baj, csak már egyszer megtudnók, mik is azok?! Ö azonban rendületlenül hangoztatja ismét, hogy az ész és értelem, mint üres szók kiküszöbölendők a lélektanból. De „ha az említett tehetségeket ezután is meg akarjuk tartani a lélektanban, jó; legyen az ész eszméink, az értelem ítéletünk és következtetésünk összege; jelentsék a lelki működéseket, a melyek szerint a fogalmak keletkeznek; de külön erőket nem jelenthetnek. A közélet használja e szókat, a tudomány azonban kénytelen szigorú elvek szerint eljárni." Rendszerének képtelen voltát azonban legjobban a tudat magyarázata mutatja. A tudat erőt és ingert feltételez, mert különben a legnemesb erők is kifejletlenek maradnak; de ha az erő magáévá teszi is az ingert, az még nem tudat. Az erőnek, hogy működése tudatos legyen, magával kell hoznia a tudat lehetőségét, tehetségét, azaz lélekerőnek kell lennie, a mely minél szellemibb, annál tisztább, világosabb tudatra kell emelkednie, (Magyarázata tehát ismét csak ott van, a hol a régi psychologia volt). — A tudattal kapcsolatban megtagadja a figyelmet is, melyet, szerinte, egyes lélektanárok, köztük Fries is, még külön tehetségnek is vesz föl. Ez a figyelem tulajdonkép nem önálló képesség, hanem a minden lélekerövel közös törekvés, a mely — rendszere kifejezése szerint — minden ingernek ösztönszerűleg elébe megy. (Alapjában azonban ismét arra megy vissza, hogy a figyelem külön tehetségképen mégis csak megvan a lélekerőben). Az öntudat magyarázatában sem szerencsésebb; vagyis ismét csak rendszerének megszokott frázishalmazába merülnünk bele minden igaz felvilágosítás nélkül. Először csak egyes, elszigetelt, s belsőnkre vonatkozó tünemények tudata merül föl lelkünkben ; aztán mindinkább kitisztulnak s végre a világos képzetek mellett (mert a fogalom kedvéért nem szabad a képzetnek eltűnnie), felmerülnek a tiszta szellemi működések tudatai; az Ítélet és következtetés mellett fölmerül az Ítélet és következtetés tudata ; s igy a külvilág és a belső tünemények tudatán keresztül mind följebb emelkedik az öntudatra; s ekkor már nem csak rendezi működéseit, hanem becsök fölött is határoz. (136.) „Az öntudatot magasabb fejleményeiben, midőn a kül- és belvilág tüneményei fölé emelkedik, midőn mindent elválaszthatatlan, elidegeníthetetlen sajátjának pond, mit az ember lélekeröivel előidéz, — én-nek neve-