Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

115 fejezi be fejtegetését, mintha a réginél jobb megfejtését adná a fáradtságnak; pedig fejtegetése alapjában csak eröpótlásra megy vissza, a mit azelőtt is, most is mindenki fizikai folyamatnak ismert és ismer. Eddig tehát az erők mivoltával akart az uj lélektan megismertetni, most ezen erők egymásra, illetve a testi ingernek a lélekre való hatását kellene megfejtenie, a mi tulajdonkép az egésznek a legérdekesebb, de legfontosabb része is volna. E kérdéssel az ingerfelfogás czimü szakasz foglalkozik. Mindjárt bevezető mondata ellenmondásban van önmagával: „Ha a lélekerők nem bírnának azon tehetséggel, mely szerint az ingerlést, jöjjön bárhonnan, felfogjuk, lelkünk mindvégig olyan maradna, milyen születésünkkor volt." — „A külvilág ingerli lelkünket, a lélek érző szerveivel felfogja, mérsékli, intézi az ingerlést, a lélekben fölmerül a külvilágnak képzete és e pillanatban fellobban szellemi életünk stb." (60.) Hogyan történik mindez? Maga mondja, hogy a ki e kérdésre megfelelne, az a legfontosabb kérdést oldaná meg. Maga csak annyit mond, hogy valaminek át kell folynia, mert különben érthetetlen volna. (62.) Igen ám, csakhogy épen ezt kellene bizonyítania! Felhozott analog példái még analógiáknak is gyöngék, mert hisz a lelki hatás megfejtéséről van szó. Egyik példája szerint a tűzkőből is erő folyik ki s ez adja a tüzet. A hasonszenvi adagok is igen csekélyek ugyan, s mégis megvan hatásuk. Mennyivel tisztábbaknak kell lenniök azon erőknek, a melyeket lelkünk elsajátít! Igaz, csakhogy evvel semmit sem bizonyít. Most következik tulajdonkép a lelki hatás megfejtése, vagyis a mit érzékiségnek, vagy manap érzéklésnek nevezünk, mert hisz ez tulajdonkép az első lelki megnyilvánulás. A kérdéssel : Az érzékiség czimü szakasz foglalkozik. Minden erő s igy a lélekerö magával hozza azt az eredeti törekvést, a mely szerint az ingernek eléje siet, s elsajátítani törekszik. Ezt nevezi a szerző érzékiségnek; csakhogy ezt igy megérteni nehéz. Még kevésbbé érthető a következő: „Az emberben minden erő, a szellemiek úgy, mint az anyagiak, birnak érzékiséggel, azaz felfogják az ingerlést,. azon különbséggel, hogy a lélekerők az elsajátított ingernek képzetét is birják, amig az anyagerök pusztán felfogják a hatást" (66.). Ezt az érzékiséget aztán úgy fogja föl, hogy ez nem pusztán egy tehetség, az érzékiség tulajdona, hanem minden lélekerönek is. A lélekben származnának tehát a képzetek. Ö szerinte a képzet minden magasabb rendszerű eröelemnek sajátja; erre azonban bizonyítékot nem tud előhozni. Különben nem fogadja el sem a régi lélektan azon felfogását, a mely szerint a képzetek számára külön lelki tehetség volna; nem fogadja el a mathematikai lélektan felfogását sem (Herbart, Drobisch), mert a képzetet nem lehet pusztán a képzetek összetételéből, vagy összeütközéséből kimagyarázni (70.). A lelket azonban nem úgy kell felfogni, mint a külsőt, a honnan a tárgyak eltávoztával a képek eltűnnek, hanem nyomuk még ezek után is megmarad; minden működésnek megvan a maga nyoma. Az inger azonban egyszerre nem adja a tárgy8*