Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

111 aránt. S harmadszor nem szabad feledni azt sem, hogy a külső és belső világ minden nemén és fejleményein keresztül ugyanazon törvények uralkodnak. (12—16.) Rónay tehát kimondta az első elvet, hogy t. i. a lélektan is a természettudományok közé tartozik, s tiltakozik minden metafizikai beleavatkozás ellen, s ime, azt látjuk, hogy első elve is tisztán metafizikai, vagyis önkényesen elvont igazság akar lenni: a lélektan természettudomány. S a természettudomány akkoriban megállapított elveit akarja belevinni a lélektanba ép oly önkényesen, mint előtte a metafizika tette más elvekkel. Mielőtt megállapította volna, — a mint pedig maga követeli, — hogy a tapasztalás csakugyan azt mutatja, hogy a lélekben is ugyanezen természeti törvények uralkodnak, már általános elvül mondja ki, hogy a lélekre nézve ugyanazon elvek érvényesek, mint a természet egyéb tárgyaira. S ez a gyökeres hibája — neki is, mesterének is, — végig vonul további tárgyalásán. A következő részben a tehetség magyarázásával foglalkozik. Szerinte „a tehetség nem egyéb, mint tulajdona az erőnek". „Mire az erőnek tehetsége nincs, azzá nem is lehet soha ... A tehetség csak egyik tényezője az erő működésének ... A tehetség nem valami különálló lény, hanem az erővel és erőben létezik." E szavakból nyilvánvaló, hogy Rónay elvétől eltéröleg, de mestereivel egyformán szintén csak elvont metafizikai definitiókból indul ki, a helyett, hogy tapasztalati tényeket választana kiindulópontnak. Ugyanebbe a hibába esik bele, mikor ez általános meghatározások után a lélek tehetségeinek fejtegetésére tér át. Szerinte először is hibás volt a régi metafizikának állomány elvont szava, mert értelem nélkül szűkölködött, a mennyiben állomány erők nélkül semmi. Hibásan vette fel a lelket osztatlan lénynek; szerinte vannak tehetségei, csakhogy ezek üres tehetségek, a melyeket koronkint ismeretekkel töltenek meg. Rónay lélektana szerint a lélek összetett lény; vannak ugyan benne külön erörendszerek, melyek közremunkálnak ugyan, de tüneményeik egymásból meg nem magyarázhatók. Ilyenek az iz-, szag-, hall- és láterök rendszerei. „S e rendszerekben vannak elválasztható eröelemek, melyek csak utóbb, koronként keletkeznek, de nem újra ébrednek, melyek nem egyszerre, hanem koron- és fokonkint egymástól különválva használhatnak, működnek, s melyek belvilágunkban szünet nélkül hullámzanak." Szerinte ezek a lélektannak alapigazságai, a melyek megbizonyítandók ; vájjon nem volna-e itt is természetesebb, hogy felhozná azon tényeket, melyekből ez alapigazságokat levonta? A lélekeröt azonban mégis meg akarja különböztetni az anyagitól ; mert e lélekerők sokkal nemesebb tehetségek, mint az anyag. „Nem azért mondom az ember lelkét szelleminek, mivel feloszthatatlan, hanem mivel működése, élete szellemi; minden erő olyan, a milyen a működése!" — Felhozza mindjárt a tehető ellenvetést: „De ha a lélek összetett lény, hogyan óvjuk meg halhatatlanságát?" Erre csak azt tudja