Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

110 ellobban, s az állat úgy, mint minden lény a világon, elemeit visszaadja az anyatermészetnek." Mint az idézett mondatokból látjuk, fölfogása még teljesen a régi, a melyet pedig alapjában ekkor elitélt, megszabadulni azonban nem tudott tőle. A következő részben azt fejtegeti, hogy a földet a beléje oltott erőrendszerek idézték elő; a magasabb élet magában foglalja az alacsonyabbat; s minél magasabban áll az élet, annál későbben fejlik ki; a legnemesebb lény földönkön a legutolsó, s a természet minden szépsége feléje irányul, — s ez az ember. (6. 7.) Az embert állatisága a földhöz vonja, szelleme ellenben föl az égbe: az embert azonban sem az állathoz nem lehet leszállítani, sem az égbe emelni; a természetből nem szabad kiragadni. A legelső bölcstől kezdve mindenki foglalkozott a lélektannal, s még ma sem vagyunk vele tisztában. Némelyek szerint a hiba az emberi lélekben vau, mások szerint a bölcselőkben, a kik alanyi benyomásaikat bölcseleti igazságoknak veszik. Rónay szerint a hiba abban van, hogy az emberi lelket kiragadták a természet köréből, s nem alkalmazták rá a természet változatlan törvényét. Ezért oly elágazók a vélemények a lélekről. Egyesek Aristoteleshez, mások Platóhoz térnek vissza, vagy csodatüneményekre alapítják rendszeröket ; egyesek sokat, mások semmit sem tudnak róla. Először Aristoteles kezdte rendszerezni ; foglalkozott vele Locke is s a tapasztalatra akarta építeni; Kant a metaphysikát emelte a psychologia fölé, s így teljesen elvont elvekből vezette le. Mind nyilvánvalóbbá lett, hogy e kérdésben a tapasztalathoz kell visszatérni. Egyesek a physiologia körébe utalták mások ellenben elutasították onnan, s igy aztán a psychologia sem a philosophia, sem a physiologia körébe nem tartozott. Rónay szerint a lélektant ott kell keresni, a hol az ember áll: az ember a természetnek egy része, a lélektan tehát szintén a természettudományok közé tartozik. Rónay tehát teljes meggyőződéséből a természettani lélektant akarja kifejteni. Lesznek talán sokan, a kik neki nem adnak igazat, az élet azonban igazolni fogja. Nem dicsekszik eredetiséggel, mert hisz már Leibnicz is sokat tett e téren. Ujabban szép sikert ért el Beneke és Dressler. S ha mindenben nem is követi őket, de sokat tanult tőlök. E munkájában teljesen eltér a régibb művében követett rendszertől; nagy önmegtagadásába került, de megtette. (7 — 12.) Miután fölemlítette, hogy a világirodalomban is, nálunk is hányféle elnevezése volt a lélektannak, áttér a lélektan alapelveire. Kikel a métafizika ellen, a mely eddig is uralkodott a lélektanon, s uralkodott még az ujabban u. n. tapasztalati lélektanokon is, mert hisz ezek határait is a metafizika szabta meg: pedig a metafizika sem tehet egy lépést sem a tapasztalás nélkül. Mert még Istenről és az isteni tulajdonságokról sem szólhat a világ szemlélete nélkül. Ezek után tehát még a metafizikának is meg kell változnia. Nem szabad továbbá feledni, hogy a hol működés van, ott működő erőnek is kell lennie; s ez áll a külső és belső világra egy-