Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

106 súlyozta, hogy nincs értelmi, itélő, következtető tehetség stb., azonban ő is felveszi az u. n. őserőket, vagy elemeket, a melyek ugy vannak alkotva, hogy megvan bennök a képesség, mondjuk pl. a látás vagy hallás érzetének előteremtésére. A mit tehát megtagad a lélektől, azt megadja a lélek egyes erőinek, helyesebben a testet és lelket alkotó őserőknek, mert hisz a lélek is tulajdonkép csak az érzelemnek működéséből származó érzetek, képzetek stb. összesége. Nyilván látjuk, hogy a kérdést nem oldja meg, hanem tulajdonkép szétvágja. Nincs egyetlen bizonyítéka arra, hogy a léleknek ezek az őserői csakugyan megvannak, azaz hogy az egyes szervekben benne rejlenek s'arra sincs, hogy a lélek tulajdonkép csak az őserők eredménye volna s csak oly értéke és tartalma van, a mennyi az őserők alapján lassan kifejlődik. Ép oly képtelenség, mintha azt állítaná valaki, hogy a fa az egyes chemiai elemekben rejlő erőknek összegezett eredménye volna ; mert ha a fa magjában nem volna benne az életerő, ezen különböző elemekből ugyan soha sem állana elő a fa. Utánok is sokan tagadták a lélek egyes tehetségeinek létezését s merészen állították, hogy a lélek tulajdonkép csak az egyes szervek működésének összefoglaló neve volna, — bizonyítani azonban egyik sem tudta e merész állítást. Másik nevezetesebb ujitása a módszer kérdése, a mennyiben a természettudományok inductiv módszerét igyekezett belevinni a lélektanba. A megelőző korszak is megkülönböztette már a tapasztalati és elméleti lélektant, a tapasztalati lélektanban azonban csak az egyes lelki tünemények belső lefolyásának elemzésével foglalkozott. Beneke újítása abban állt, hogy a lélek minden működését szoros okozati kapcsolatra akarta alapítani ép ugy, mint a természeti tüneményekét is, s módszerében teljesen a természeti tünemények mintájára akarja szétfejteni a lelki jelenségeket. — S csakugyan, ha egyes lelki tünemények elemzését tekintjük, el kell ismernünk, hogy bizonyos tekintetben jobban a mélyökre hatolt, mint elődei, mert az általok egynek vett tüneményeket is elég ügyesen szedte szét alkotó részeire. Mivel azonban az idegek szerkezetével, működésével nem igen volt tisztában; s mivel az idegek és a lelki működés viszonyát nem tudta felvilágosítani, nagyon természetes, hogy elemzése is csak egyoldalú s a kérdés velejét soha sem világosítja fel igazán. Midőn pedig az általa feltalált működés-módokat: az ingerszülemléseket, az ingerkiegyenlítéseket, az egyes műkörök, az összetettebb lelki működések magyarázatára igyekszik alkalmazni, akkor már tisztán csak szójáték lesz az egész, s az ő lélektana sem a test, sem a lélek functióit fel nem világosítja. Egész természetesen jár így mindaz, a ki minden alapnélkül szűkölködő képzeleti erőket vagy fogalmakat vesz föl kiinduló pontul. Az u. n. eszmetársító bölcselők is a lelki működéseket egyes érzékletekre igyekeztek visszavezetni s ezek társításából akarták kimagyarázni a legbonyolultabb lelki működéseket, alaptehetségeket és törvényeket; a sok elemzésben aztán ők is ugy jártak és járnak, mint Beneke és társai, hogy a lélek