Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

69 kép az idegek s az opium stb. esetében az egész idegrendszernek túlfeszített izgatottságából származó érzemény. A következőkben (26—28.) ismét az emésztés és lélekzés érzeményeivel foglalkozik; ezt inkább hozhatta volna föl az első szakaszban. Az érzéki érzeményekkel végezvén, áttér a szellemiekre. Ezeket is általánosakra, aztán különösekre osztja föl. Lelkünket vagy a gondolatok, vagy a képzelet foglalja el tárgyaival. Ha az első, vagyis a gondolatok s általában a szellemi munka zavartalan, akkor kellemesen érezzük magunkat; ellenkező esetben az unalom (29—31.) kellemetlen érzeménye gyötör; ennek a fejtegetése élénk és szabatos. — A képzeleti érzemények tulajdonkép nem is képezhetnek külön osztályt, a mennyiben minden fajta érzelem hathat és hat is a képzelet utján; az ő fejtegetése is csak általánosságban mozog. Legérdekesebb észrevétele az, hogy a mint van az értelem körében eszmetársítás, ép úgy kell lenni az érzemények körében érzeménytársításnak is. (34.) Felhozott példája eléggé hatásosan világosítja ezt föl. Különben is természetesen csatlakozik hozzá az eszmetársításhoz, mert hisz épen előbbi szakasza szerint a szellemi érzemények közt az elsők a gondolati érzemények. Nagyon helyesen fejezi be e szakaszt: „Ki volna képes a képzelőtehetség-szülte érzeményeket mind felsororolni ; az ember, különösen indulataiban, milyen a félelem, öröm, szomor és remény, képzeletének játéka; ezekről mint indulatokról utóbb. E helyt lássuk a rokonszenvet és izlési érzeményeket, mert ezekben is jobbadán képzeletünk szerepel." (37.) A rokonszenv meghatározása szabatos; világosan fejti ki, hogy rokonszenv csak emberben lehet, mert mindig feltételezi mások állapotainak elég világos ismeretét; ehhez a képzelet együttműködése is szükséges, mert csak képzeletünk utján vagyunk képesek mások lelkiállapotába belehatolni. A rokonszenv élénkségére hatással van a tárgy érdekes volta is; egyuttal azonban szükséges az emberi méltóság elismerése is; minél finomabb, míveltebb valakinek a lelke, annál élénkebb rokonszenve is. Ép azért hangsúlyozza a gyakorlati életre nézve, hogy a nevelő nagy gondot fordítson a rokonszenv ápolására. Elitéli azt a szokást, hogy úri gyermekek mellé szegényeket adnak mintegy játékszerül, mert emez elveszti emberi méltóságát, amaz meg rokonszenvét. Azért kerüljünk mindent, a mi a gyeimek rokonszenvét veszélyezteti. (42.) A szép és fenséges érzeményeiben tulajdonképen az aesthetikaiakat tárgyalja. A szép és fenséges megkülönböztetése még a régibb aesthetika felfogasa alapján van, de a fogalmakat elég határozottan különbözteti meg, bár a német aesthetika alapján egyik kiegészítő részül erősen hangsúlyozza az érdeknélküliséget. (45.) — Az értelem és ész érzeményeiben e két tehetséget a scholastikusok alapján különbözteti meg. Élénken és lelkesen irja le azon örömet, a melyet az egyes ismeretek, majd az Ítéletek szerzése és kimondása okoz; helyesen veszi észre, miért ragaszkodik az ember Ítéleteihez: félti szellemi felsöbbségét. Érdekes észrevételt tesz a nevelésre