Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1903
49 sulatnak — főleg külföldinek — csak ugy lehettek tagjai, ha a megválasztásukról szóló oklevelet a helytartó-tanács láttamozta és helybenhagyta. 1 1848-ban az uj alkotmány életbelépése után uj esküt kellett tenniök a tanároknak. Ez az esküforma annyiban különbözik a régitől, hogy az a kitétel is bele van szőve, hogy a tanár »törvényes urunk és királyunk, a haza törvényes alkotmánya és kormánya iránt hű és engedelmes lesz . a Titkos társulatokra vonatkozó térítvényt nem követelt az uj kormány. 1849. február havában Windisch-Grätz magyarországi csász. kir. teljes hatalmú biztos ismét uj, a csász. kir. kormányzat elveinek megfelelő esküt tetetett a tanári karral. 3 Egyúttal a főigazgatóság által vizsgálatot indíttatott a tanári kar politikai és erkölcsi magaviseletére, tanítási módjára és irányára vonatkozólag. A főigazgató a vizsgálat eredményeként azt jelentette Szőgyény Lászlónak, a csász. kir. ideiglenes közigazgatás elnökének, hogy a tanári kar ellen semmi kifogás sem tehető s a gyanúba fogott Karvasy Ágost is tisztán áll. 4 — A trónvesztés kimondása után a magyar vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak május 9-ikén 622. sz. alatt kelt s a hivatalos Közlöny 101. számában is megjelent — rendelete szerint az összes intézetek tanárainak és tanítóinak, valamint a főigazgatóságok tagjainak hódolati iratot kellett kiállítani. A győri tanári és tanító testületek és főigazgatóság nyilatkozata így szól : „Ezennel ünnepélyesen nyilvánítjuk, mi szerint mi is, a győri tankerületi tanulmányi főigazgatóság tagjai és a győri academiának, főgymnasiumnak, tanítóképző intézetnek és felső elemi iskolának tanári és tanítói kara, drága magyar honunk önálló független szabadságát s csak ebből eredhető rég óhajtott felvirágzását valódi hazafiság szent érzetével buzgó sziveinken viselvén, a magyar állodalomnak hongyülésileg kimondott önállósága és függetlensége iránt nem csak honfiuilag hódolunk, hanem állodalmi hivatalos állásunk igénvletéhez képest a törvényes kormány iránt tartozó engedelmességgel is viseltetünk, és valamint tiszti, ugy honpolgári kötelességeink tellyesitésében tántorithatlan hűséget, buzgó szorgalmat és mindenkori tellyes készséget fogunk tanúsítani. Kelt Győrött, Junius 9-én 1849-ik esztendőben." 6 E hódolati irat másolatát a csász. kir. kormány Döry Gábor fejérvári polgári kerületi főispán által a győri polgármester utján bekérette. 6 A tanár kötelmei is pontosan elő voltak irva. Készséges engedelmességgel tartozott lenni elöljárói utasításai és figyelmeztetéseivel szemben. Hogy nehéz feladatát jó kedvvel és nyugodt lelkülettel teljesítse, ajánlva volt a társaival való egyetértés és vidám érintkezés. Ez jó hatással van a tanulókra is. Tanítványaival szemben jó példát adó atyaként 1 1813. junius 1. 12721. sz. rend. — 1 1847/8: 314. és 348. — ' 1848/9: 28. — 4 1848/9: 45. — 6 L. a főgimnáziumi levéltárban; másolata megvan a győr-városi levéltárban: Polgármest. iratok, 1850: 1010. — 6 U. o. 2