Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901

26 mint ez a fejedelmi sarj. Tanítójának öröme neki is öröme, bánata az ő ifjú szivének is bánata. Ártatlan szive boldogságban úszik, ha vele lehet, valahányszor fölkeresheti Pannónia szent hegyét, a hová mesterét annyi édes emlék fűzi. Intézetünk dísztermében ott látni egy képet. Azt a jelenetet örökíti meg mikor szent István kedves gyermekét, trónjának örökösét, egyetlen reményét átadja Gellértnek. A királyi herczeg kis keze ott nyugszik a szegény szerzetes munkás kezében, szemök egymásra tapad, s e pillanat két szent, egymást megértő lélek találkozása volt. Az egyik a Krisztusi szeretettel szivében közeledik a gyermek-ifjúhoz, mert eszébe jutnak az isteni Mester szavai: »Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, mert ilyeneké a mennyek országa.« A másik meg, a tanítvány leolvassa e becsületes arczról ezt a szeretetet és jóindulatot, s a szerzetes önzetlen szivéért a maga gyermekded, ártatlan szivét adja cserébe. Igen, K. I., az evangelium szellemében való, a szereteten alapuló bizalom alapja minden valódi haladásnak úgy a tudományokban, mint az erkölcsi tökéletesedésben. Erre a bizalomra és szeretetre van neked is szükségedj Kedves Ifjúság! Mikor szellemed ébredezni kezdett, szerető szülők, kedves testvérek vettek körül, a kik beszéltek neked egy végtelen jó Atyáról, ki ott lakik túl a csillagokon, gyönyörű szép országban, fényes angyalok, dicsőült szentek társaságában s örökké tartó, nagy jutalmat tartogat azok számára, a kik őt szeretik s parancsait megtartják. S mikor — hisz nem is gyermek, a ki nem kíváncsi — fürkésző tekintettel nézegetted az előtted föltáruló nagyvilágot, ők voltak első mestereid ennek megértésében is. S te mohón szivtad magadba minden szavukat, szent igaznak vetted minden mondásukat s jól tevéd, mert különben lelked parlagon marad, üres, kietlen pusztaság leszen. Jó szellemed, romlatlan lelkületed megsúgta neked, hogy minden szavukat a szeretet diktálja, csak javadat akarhatják, s ösztönszerűleg érezéd, hogy ha őbennök sem bizhatol, vigasztalan, czélnélküli számodra az élet. Ám azok a gondtalan, boldog évek elmultak, a mint elmúlik a bűbájos tavasz is, akármilyen szép, üde is akkor a természet, illatos a virágos kert, akármily tiszta, mosolygó is akkor az ég. Elmultak az évek, csak édes emiékök marad meg a késő évek számára is. Akármint fájt, akármint sajogott is bele kis szived, idővel el kellett hagynod a kedves otthont, meg kellett barátkoznod a gondolattal, hogy ezentúl nem gondos jó atyád, nem szerető édesanyád, vagy legalább nemcsak ezek legyenek a vezetőid. Aggódó szülőid ide hoztak a mi intézetünkbe azzal az édes reménynyel, hogy ember lesz belőled, a ki csiszolt értelemmel, kiművelt, nemes lélekkel megállja majd helyét az életben^ boldogulni fog majd itt e földön s a másvilágon is. Boldogító szép remények, a melyek a szülő keblét hevítik! Hogy valóra váljanak, a te kitartó munkádon kivü'i föltételezik még azt, hogy bizalommal, szeretettel légy új vezetőid iránt.