Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
410 a legjobban. Pedig, mint a hittanári képesítés tárgyalásában látjuk, a püspöki kar az 50-es években sokkal több gondot fordított a hittan tanítására, az exhortatiókra és a vallásos nevelésre. Sőt 1852-ben a hgprimás felszólítására minden tanárnak be kellett jelentenie elöljárójának, mily könyvet használ előadásához s vájjon a könyv alkalmas-e a vallásos érzelem ápolására. Később e tekintetben a püspöki karon teljes közömbösség vett erőt, nem törődtek vele, bármiféle könyvet használnak is az iskolákban. Ennek a gyümölcse aztán az a vallásbeli közömbösség, a mely a 70-es évek nemzedékét egész az ujabb időkig jellemzi. Különben intézetünk tanárait sokszor felkéri a kormány egyes szakkönyvek átvizsgálására, s ők is dicséretes buzgalommal igyekeznek az irodalom gyarapítására 1853-ban Lutter számtanát Szabó Otmárnak küldik bírálatra; 1855-ben Laky irálytanát Fábián Ambrusnak; 1862-ben Füssy verstanát, a szerző ellenbirálatával együtt megküldi a felsőbb hatóság Fojtényi Kászonnak ; ugyancsak Fojtényi Kászon bírálta a latin nemi szabályok versbe foglalását is; 1866. Veress Ignácz fordítási gyakorlatait Nyulassy Antalnak; 1866. Szvorényi kisebb nyelvtanát Schmidthauer Damascénnak ; ugyané mű második részét Méry Ételnek ; ugyancsak Méry Ételnek küldik meg Erődi Dániel nemzeti verselés szabályait 1870-ben s nemsokára rá Névy munkáját. A tanári kar tagjai szintén buzgón fáradoztak iskolakönyvek vagy segédkönyvek szerkesztésében : Tury Oswald mennyiségtani művet irt, Fábián hittanit, Fojtényi mithologiai segédkönyvet, Schiebinger latin gyakorlókönyvet, a mely még a legújabb időkig is használatban van Vaszary Kolos történeti kézikönyveivel együtt. Szabó Szilveszter latin-magyar szótárt irt, Bierbauer Lipót természettant. Több izben, igy 1854 ben, 1863-ban. 1864-ben a tanári kar véleményét kéri a felsőbb hatóság a használatban levő könyvekről. Ugy látszik, a kormány nagyon ís ellenőrizni akarta a könyveiárusítást is, ez okból csak az iskolai felügyelők székhelyén állított fel cs. k. könyvelárusitókat — igy a mi kerületünkre nézve Sopronban. Ép azért Dorner, megyei főnök 1852. nov. 8-án felszólítja az igazgatót, hogy fióküzletre ajánljon valakit Győrből, mert ott is akar az udvari kereskedő elárusítót tartani. Az igazgató Schweiger Filibertet vagy Ritter Gábort ajánlja. Könyveltiltás aránylag kevés fordult elő ; a már említett Varga-féle földrajzon kivül 1854-ben Hunfalvy János Egyetemes történetét tiltotta el a H. T. Ugy látszik a tanárok is, a köny irók is okosan jártak el ; nyíltan semmit sem mondtak vagy irtak, a mi kifogásolható lett volna, de tanítványaik előtt annál többet tettek burkoltan, a mit azonban azok nagyon jól megértettek. Melléktárgyak. El kell ismernünk, hogy az Org. Entwurf idegen szelleme mellett is sok üdvös dolgot kezdeményezett a tanítás terén, s el kell ismernünk azt is, hogy az iskolák látókörét mindenképen szélesbíteni