Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
.473 márcz. 23-án, mikor azonban látogatása csak arra szorítkozott, hogy a tanári karral az iskola állapotáról tanácskozott, minthogy a cs. ker. főispán rendelete folytán a typhus miatt nem volt előadás. Másodszor 1851. decz. 2. s a következő napokon látogatott: 3. 1852. jul. 2-án; 4. 1852. jan. 2. s a következő napokon; 5. 1852. jul. 5-én, 6) 1853. május 2-án. Mindezen alkalmakkal a felügyelő minden tárgyból egy-egy óráig volt jelen, éber figyelemmel kisérte a tanulók és tanítványok feleleteit ; a szorgalmasokat megdicséré, a hanyatlókat nagyobb szorgalomra ösztönözte atyai intelmeivel. Utána mindig mély értelemre valló értekezletet tartott a tanárokkal a tárgyak előadása módjáról, az intézet állapotáról. Buzgó és bölcs vezetésének köszönhető, hogy a tanítás rövid időn át oly szép eredményt ért el, hogy az intézet kiérdemelte a magas kormány megelégedését. 1854-ben Sterne megvált főfelügyelői állásától; a következő évben Greschner János volt a kerületi iskolai tanácsos, a ki Kleeman es. kir. közokt. miniszteri tanácsossal váratlanul jelent meg 1855. jun. 19-én az intézetben. S mivel azt gondolta, hogy a VIII. o. tanulók aránylag a legjáratosabbak a német nyelvben, hozzájuk ment be s harmadfél órán át kérdezett minden tárgyból. A vizsgálat befejeztével erélyes szavakkal buzdította a növendékeket erényes viseletre, szorgalomra. Meggyőződést szerzett az egyes tudományszakok kezeléséről ; megtekintette a szertárakat. 1856-ban Greschner dr. már maga látogatott egy hétig; minden tárgyból meglátogatott minden osztályt ; megvizsgálta az igazgatói leltárt ; a jul. 30-án tartott tanácskozmányban közié véleményét minden tárgyról. 1857-ben márczius 20—29-ig látogatott, s ügyes kérdésekkel tette próbára a tanulók készültségét; a tanári kar szorgalma iránt elismerését nyilvánítá. 1858-ban junius 28-tól jul. 4-ig látogatott; 1859-ben pedig junius 26-án tartott értekezletet a főigazgató. Felelevenítette az előző évek nevezetesebb rendeleteit ; elmondja, mely osztályokban látogatott, mindenütt kielégítő, sőt kitűnő eredményt tapasztalt ; a tanárok módszere jó ; utasításokat adott a gyakorlatokra; majd kérdéseket intézett az intézet mindenféle állapotáról: az ülést megelégedésének nyilvánításával zárta be. (Isk. Ért. 1854—59.) A következő két évben nem találtuk feljegyezve tanulmányi felügyelőnek látogatását. 1862-ben jan. 14-én a kormány Kádas Rudolf, prém.-r. áldozópapot nevezte ki, a ki 19 éven át egész 1878-ig volt a kerület élén. Az 1865. nov. 7-én tartott értekezletről maradt meg az első jegyzőkönyvünk. A gyűlésen először az igazgató tett jelentést az erkölcsi és tanulmányi állapotról ; aztán a főigazgató közölte észrevételeit, s külön kérdést intézett a kávéházak látogatására nézve. Az igazgató avval nyugtatta meg, hogy a felügyeletet egy VIII. o. tanúló végzi. Ez értekezleten a főigazgató minden szaktárgygyal is külön foglalkozott, a tanárok és főigazgató eszmecserét folytattak az egyes tárgyak módszeréről. Legkevésbbé a latin nyelvvel van megelégedve s sürgeti a folytonos nyelv-