Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
331 Ö felségét és a H. T.-ot, hogy a győriek folyamodványát mellőzze. 1812-ben a város újra átirt a főapátnak, ismét helytelenül hivatkozva a visszaállító oklevélre, de a főapát hajthatatlan maradt mindamellett, hogy a Helytartó Tanács 1814-ben újra irt a főapátnak, adjon róla számot, miért nincs Győrött német szónok. A főapát októberben azt válaszolta, hogy hozatott idegenből német egyént, de nem vált be; képeztetett is egyet német szónoklatra, de ez meg elgyöngült s így nem küldhette Győrré ; most nem mozdíthat el senkit a tanév elején, mert minden egyénnek megvan már a maga hivatala. Ily röviden végez az ügygyei a főapát, nyilván akarván ezzel is jelezni, hogy nem kötelességet teljesít, hanem csak szívességet tesz, ha tud. Még egy levél van a H. T.-tól, a melyben 1815-ben ráparancsol a főapátra, hogy ha német szónoklatra tesz Győrré valakit, addig el ne mozdítsa, mig mással helyettesíteni nem tudja. (Főapáti irattár. F. 9. r. 1810. 1814.). Akármit irt is a H. T., ezt a rend mindig csak szívességnek tekintette, mutatja az 1852. Értesítőben megjelent vázlatos történet, mely egyszerűen csak azt mondja : »Átadatott ugyanekkor szent Benedek szerzetének a Collegium és Gymnasium közt álló, s Acsády Ádám győri kanonok ritka bőkezűsége által, tüzetesen az ifjúság számára emelt ékes egyház, de melyben régi idők óta a város németajkn közönsége is nyer mellesleg vasár- és ünnepnapokon lelki oktatást« (15. ló. 1.), Úgy látszik, ez a szokás maradt meg az újabb időkig is, avval a különbséggel, hogy 1861. okt. 4. (Simor János győri püspök rendeletére) óta ünnepeken és vasárnapokon magyar szónoklat van. Nem ereszkedünk bővebben a templom többi ügyébe, csak azt emeljük ki, hogy a rend ezt is csak szívességből teszi, az alapítólevél erre nem kötelezi; az épületeket is csak tatarozni tartozik, de esetleg újraépíteni nem. A főapáti ház sorsa. Ugy látszik, hogy a főapáti ház a rend eltörlése idején bérbe volt adva. Erről egy, 1804-ből való szerződéslevél tanúskodik. 1804. jul havában a csornai prépost megbízottja Heizler Jakab, ügyvéd új szerződést kötött a főapát megbízottjával, Bésán Istvánnal, hogy a főapáti házban a földszinten cselédszobát, konyhát és ebédlőt, négy lóra istálót, az emeleten pedig 7 egymásba nyiló szobát egymásután ötévre, tehát 1809-ig bérbe ad, illetve bérbe vesz, évi ezer frt bérösszegért ; a bérbeadó főapát pedig kötelezi magát, hogy a szükséges átalakilásokat megtéteti E szerződés azonban nem sokáig lehetett érvényben. A megelőző korszak tárgyalásában említettük, hogy az árvaház 1800-ban Pozsonyban leégett s az árvaházat Győrré helyezték át a franciskánusok házába (a jelenlegi megyeházba). E házat 1805-ben katonai kórházul akarták lefoglalni. Ez ellen a H. T. tiltakozott, s sürgős levelet irt az árvaház igazgatójának, hogy mivel az árvaházat úgyis sok kiadás terheli, s igy alig birná meg a máshová költözködést, ne engedje át katonai kórháznak, csakhogy a katonaság akkor ís hatalmasabb volt a H. T.-nál. Argenteum, katonai parancsnok 1806. jan. 3-án adta ki rendeletét, hogy mivel a franciscanu-