Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900

332 sok háza legalkalmasabb kórháznak, tehát egyszerűen lefoglalja : az árva­házat pedig vigyék máshová. Ez erőszakos lefoglalás ellen mindent meg­tett az árvaház igazgatója, de hiába. Ekkor a H. T. 1806-ban a főapáthoz fordult, hogy engedje át a főapáti házat árvaháznak. A főapát, ugy lát­szik, átengedte az árvaház egy részét ; csakhogy az nem volt elég, mert áz árvaház igazgatójának nem volt benn lakása; arra kérték tehát a fő­apátot, engedje át saját lakosztályát, mert az igazgatónak mégis csak benn kell laknia. A főapátnak egy, 1815-ben kelt irata szerint rövid időre átengedte a házat, a rövid időből azonban kilencz esztendő lett, a mely idő alatt, mint a főapát keservesen panaszolja, a házat és a bútorokat is teljesen tönkretették. E közben Virt József, győri püspök, 1808-ban azon kérelemmel járult ő felségéhez, hogy a jezsuiták kollégiumát, melyet a rend 1802-ben átvett, adja át papnevelőnek, a minek már az előző korszakban is hasz­nálták. Kérelmét arra alapította, hogy az ezen időben árvaházul szolgáló főapáti ház elégséges lesz a rendtársaknak lakásul. A H. T. a főapát véleményét kérte ki e tárgyban, a ki azt válaszolta, hogy a kérelem sem nem méltányos, sem nem törvényes, mert a visszaálíttó oklevél értelmé­ben a főapáti ház is, a kollégium is a szent Benedek-rendé. E választ a főapát a püspöknek akarta előbb átküldeni, hogy véleményét kérje ki ez ügyben. A H. T.-nak irt e válasz azonban aligha ment el, mert a főapát halála' után lepecsételve találták meg iratai közt. — 1809. jun. 17-én a H. T. felszólította a főapátot, hogy ez ügyben tanácskozzék a püspökkel, 1810. jan. 30-án pedig a püspököt hivja fel tanácskozásra, illetve felszó­lítja, hogy küldje fel az ezen ügyben tartott értekezlet jegyzőkönyvét. Ezen ügyben azonban többé semmi levelezés vagy szóbeli érintkezés sem volt; a kollégiumról sem történik többé semmi említés. A kollégium helyett úgy látszik a főapáti házat kérték papnevelőül. 1812. jan. 14-ről van egy levele a H. T.-nak, amelyben azt irja, hogy a főapáti lakást papnevelőül fogják használni, helyette a rend majd Pozsony­ban kapja meg a jezsuiták kollégiumát avval a föltétellel, hogy ezután a rend a visszaállító levél értelmében ráháramló kötelezett­sége alapján semmiféle terhet se hárítson a tanulmányi alapra. A főapát­nak köszönetét nyilvánítja, hogy a cserére ily gyorsan és készségesen határozta el magát; egyúttal arról is értesíti, hogy az átadással a sellyei jószágkormányzót bizta meg ; a kollégiumnak azon részét azonban, a mely eddig elemi iskolául szolgált, a rend nem kapja meg. A főapát február vagy márczius hóban személyesen jelent meg Pozsonyban, a házat azon­ban az imént jelzett feltétellel nem fogadta el ; megmondta ezt az átadás­sal megbizott Laperger jószágkormányzónak is, s kérte, közölje ezt a H. T.-csal. Ugyanezen évben sürgette a H. T. a főapátot, hogy a pozsonyi gymnasiumot vegye át s lássa el tanárokkal s fogadja el a kollégiumnak imént kinált részét lakásul. A főapát ezt elfogadta, de evvel természetesen

Next

/
Thumbnails
Contents