Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900

.468 Directore, hic autem de professoribus, sed solam quoad officia pure scholastica, non autem personalia et religiosa praestabit et praestandum in futurum exiget submittetque« (1803. május 31. 12093.)- Ez teljes világosan állapítja meg, mi tartozik s mi nem a főigazgató körébe. E torzsalkodás azonban nem maradt nyom nélkül annyival is inkább, mert Paintner, a ki nagyon is féltékeny volt hatalmára s a ki a rend iránt sem volt legjobb indulattal, sok kifogást emelt az intézet ellen. A főigazgató nem szűnt meg kicsinyes kérdésekkel zaklatni a tanári kart, a mely azonban igazának tudatában erősen összetartott s kénytelen volt főigazgatójával ellentétbe helyezkedni. Paintner-1807. okt. 7-én tesz jelentést a főapátnak s kéri, adjon véleményt, hogy az esküt az új tanárok mily alakban s nyilvános értekezleten tegyék-e le? A főapát azonnal válaszolt a leghatározottabban kijelentve, hogy mivel a visszaállító oklevél határozottan kifejezi, hogy korlátolt felügyelete lesz a kormánynak a rend gymnasiumai fölött, ennélfogva az eskümintában is határozottan kiteendő : »a sz. Benedek-rendnek kegyesen adott királyi oklevél értelmében.« Nyilvánosan vagy magán-uton tegyék-e az esküt, az mellékes. Az eddigi különféle hirhordások azonban azt a tapintatot és méltányosságot javalják, hogy az eskü alakja ne nyújtson alkalmat újabb híresztelésekre, képzelgésekre. A főapát válasza bölcs és helyes tapintatra vall. Ugy látszik azonban, Paintnerben nem volt meg a főapáttól hangoztatott tapintat, mert a viszony még lazább, a kedélyek még elkeseredettebbek lettek. 1808. év aug. 4-én az igazgató és tanári kar egy határozott hangú levélben utasítja vissza a tanári kar egyes tagjai ellen folyton felhozott vádakat, hogy az iíjusággal kegyetlenül bánnak s kérik őt, legyen tárgyilagosabb a megítélésben, ne hurczolja meg a tanári kar hírnevét s ne kisebbítse a rend érdemét nyíltan, szónoklatban is a jezsuitákéval szemben. E levél teljesen kihozta sodrából a főigazgatót. Szenvedélyes hangú levélben veti szemére a tanári karnak, hogy eljárásával mélyen sértette őt mindig, most is, ily tanári karral semmire sem lehet boldogulni. Neki most már egyéb tenni valója nincs, mint hogy az összes vádakat a vádiratokkal együtt egyenest ő felségéhez terjeszti s kéri felmentését avval a fenyegetéssel, hogy ha távoznia kell is, boszulatlanul nem fog távozni. Ezek után ismét szemrehányásokkal illeti őket s kéri Istent, »mentse meg kibékült barátaitól«. Legutóbb is kibékültek s ime ismét bántalmazzák őt. — Szenvedélye e hosszú levelével sem elégszik meg, — hosszabb utóiratokban még élesebben és gúnyosabban esik a tanári karnak: hogy csak folytassák tovább is eddigi eljárásukat — virgácsolják a gyerekeket — ezek a kivételes rendhez tartozó tanárok, — ő nem törődik semmit, megy a maga utján, a mely az igazságé. Tizenhét pontban terjesztette a tanári kar elé vádjait, s választ várt rájuk. A tanári kar minden tagja külön vallomásban felelt az egyes kérdésekre, a mint a körülmények szerint több-kevesebb mondanivalója volt. Majdnem egyhangúlag szemére vetik, hogy a tanári kart durva bánás-