Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

179 egyházuk jogait, hanem önfeláldozó hazaszeretettel és vallásossággal alapítottak a sajátjukból iskolákat, addig e század főpapjai túlságos loyalitásukban hallgatagon tűrték, hogy a katholikus vagyont államosítsák s a tisztán magánjellegű katholikus alapítványokra az állam tegye rá a kezét, s igy lassan-lassan elvonja a katholikus czéloktól. A helyett, hogy elődeik nemes példáján lelkesedve, áldozatot hoztak volna a hires nagyszombati egyetemért, engedték, hogy az idők folyamán az állam járuljon hozzá s ezen a czimen lassankint lefoglalja a katholicizmus örökös kárára. Ez történt konviktusunkkal is, s majdnem e sorsra jutott főgimnáziumunk is. Mindkettő, különösen a konviktus, a nagylelkű alapítók magánvagyonából alapult tisztán katholikus czélokra, hozzájuk tehát az államnak az ellenőrzésen kivül semmi joga sem lett volna ; mivel azonban az átvétel után valamivel mindkettőhöz hozzájárult — természetesen a kath. vagyonból keletkezett tanulmányi alapból — ezen a czimen mindkettővel teljesen önkényesen kezdett rendelkezni. A főgimnázium szerencsésebb volt, mert átküzdötte II. József boldogtalan uralmát is ; a konviktus azonban sokkal rosszabb sorsra került. A III. részben tüzetesen fogunk vele foglalkozni. Itt csak azt említjük meg, hogy Zichy Ferencz gróf, győri püspök mélyen átlátta, hogy mihelyt az állam vette kezébe a konviktus vezetését, romlása felé közeledett, s ezen ügyben adott is be a H. T.-nak egy terjedelmes emlékiratot, de eszébe sem jutott, hogy a konviktusnak katholikus s tisztán magánjellegű voltát hangsúlyozza. Engedte, hogy az állam — az alapítványokból — járuljon hozzá valamivel, s ezen a czimen azután a konviktus magánjellegét is megváltoztassa, sorsát is az állam intézzze. Ha meglett volna benne elődeinek éleslátása s hozzá még áldozatra készsége is, akkor visszautasította volna az államnak atyáskodó beavatkozását, s saját jövedelméből pótolta volna a hiányzó összeget s ez alapon megmenthette volna a konviktust az elzülléstől. Mert az, hogy a konviktusnak 1784-ben történt eltörlése után az alapítvány kamatait akkor is, most is, ösztöndijképen osztják ki, épen nem váltság a nagy veszteségért. Annyival kevésbbé, mert a püspöknek kinevező jogát már akkor is nagyon megszorította az állam ellenőrködése, ujabban pedig csak jobban fikcziónak nevezhető. A nagynevű főpapoknak tehát tisztán katholikus czélokra tett magánalapítványa már akkor elveszettnek volt mondható ; a főgimnázium azonban szerencsére visszanyerte eredeti rendeltetését, a katholikus jelleget, midőn a szent Benedek-rend visszaállításával ráruházták a vezetését. Ezért nevezem először is e korszakot átmeneti korszaknak, mert elismerem ugyan az államnak az alább említendő, tanulmányi szempontból való ellenőrző jogát, de egy igaz katholikus sem ismerheti el, hogy az állam e magánalapítványt magáénak mondhatta volna. Ép azért meglepő, midőn azt olvashatni egyeseknél, hogy a szerzetes-rendek visszaállítása s a katholikus jellegű gimnáziumoknak a vezetésökre való bizása — visszafejlődés. Nincs abban történetírói lélek, nincs abban igazságérzet, a ki a 12*