Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1896

I09 megválni ; két évet Pannonhalmán töltött mint hitszónok, kettőt Tihanyban mint lelkész. A tihanyi nép most, 32 évvel később is tisztelettel beszél jó szivéről, mely felekezeti különbség nélkül tett jót mindenkivel ; ép igy emlegeti szép szónoki beszédeit. 1866-ban a vád alól fölmentette a kormány s ekkor került másodízben Győrré tanárnak. Ugy látszik azonban, hogy a meghurcoltatás elkedvetlenítette ; másrészt meg az a körülmény, hogy a tanári teendőktől több éven át elszokott már, arra birta, hogy maga kérje a tanári állástól való felmentést, s itt Győrött 1867-ben visszatért régi kedves foglalkozásához, a hitszónokláshoz. Nem volt önálló, alkotó szónoki tehetség, de lelkiismeretesen készült beszédeire, tárgyát világosan dolgozta föl, s a sziv melegét árasztotta rá. Előadásában is meg volt a kellő szónoki hév, élénkség, s látszott rajta, hogy nem puszta kötelességből, hanem szive szerint beszél. Ep azért szívesen sereglettek beszédeinek hallgatására Pannonhalmán, Győrött, sőt Sopronban is, a hol ismét nemcsak vallási, hanem nemzeti szempontból is fontos volt működése, mert e városban sokáig csak a bencék templomában volt magyar szónoklat. Ez állásában működött 1873-ig, mikor a pénzügyi válság erősen érintette a templom pénztárát is, melynek ő volt a kezelője ; a veszteség válságos volt lelkiállapotára, mert az izgatottság megzavarta egyensúlyát. Kgy év múlva visszanyerte ugyan egészségét, de többé nem foglalhatta el az éber szellemi tevékenységet követelő szónoki állást — a székház könyvtárosa lett. Ezen állásában ép oly pontos volt, mint a többiben ; a székháznak 21000 kötetből álló könyvtárát mintaszerűen rendezte; katalógusát tisztán, pontosan maga irta le. S hogy mily lelkiismeretes gonddal foglalkozott vele, mutatja az, hogy a legtöbb esetben emlékezetből meg tudta mondani, megvan-e valami könyv s hol található? Emlékezete — a mellett, hogy fiatal korában egy betegség megingatta, — általában mástéren is meglepően széleskörű és biztos volt. Mondhatnám, élő könyvkatalógus volt. Figyelemmel kisért minden irodalmi vállalatot, mozgalmat ; szinte ambícióját helyezte bele, hogy mindenről ő mondhasson először véleményt — és lehetőleg a saját tapasztalása alapján. S e téren nem zárkózott el az idegen termékektől; érdekelte mindazon nemzetek irodalma, a melynek nyelvén értett ; s valamennyinek termékeiből rendkívül gazdag könyvtárt gyűjtött, mert minden pénzét könyvekre fordította. Könyvei közt találta örömét 1893. után is, mikor teljesen nyugalomba vonult. Szívesen volt a jó társaságban, de könyvei mégis jobban érdekelték ; a megszabott időben percnyi pontossággal vonult vissza szobájába, s az olvasás szenvedélyének hódolt, mert nála valósággal az volt az olvasás. Ezért mutatkozott közömbösnek a külsővilág iránt s látszott önzőnek, mert hisz minden szenvedély többé-kevésbbé azzá teszi az embert. Pedig épen nem mondható, hogy a világ iránt nem érdeklődött ; a