Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1896

IIO legcsekélyebb helyi mozzanat sem kerülte ki figyelmét, még súlyos betegségében sem. Sőt bajában még jobban vonzódott a társasághoz, mintha érezte volna, hogy ha el kell belőle vonulnia, akkor örökre elhagyja azt. Erősen ragaszkodott az élethez, a remény nem hagyta el legutolsó öntudatos percéig sem. A sz. gyónást és áldozást is nem a végső útra készülve, hanem szent Benedek, rendjének alapítója s az ő védőszentje iránt való kegyeletből végezte el avval az óhajjal, hogy betegségéből felépülve, a jövő évben rendtársai körében annál fényesebben ülhesse meg nevenapját. Védőszentje meghallgatta imádságát, közbenjárt érte s még nevenapjának nyolcadán eljött érte, hogy megmentse roppant kinjaitól, a melyeket megelégelt a mennyei Atya is, a kinek oly hű szolgája volt életében. Teljesítse azt az óhaját is, hogy nevenapja fényesebb legyen az igazak társaságában. Porhüvelyét gyöngéden öleli keblére az anyaföld, melynek oly lelkes, önfeláldozó fia volt mind halálig. Nyugodjál benne csendesen, sokat szenvedett, kedves Társam ! Nem alkottál maradandó műveket, de tiszta önzetlen hazaszereteted élni fog mindazok szivében, a kikben te gyújtottad lángra. A szerető sziveden porladó anyaföld minden tavasszal kihajtja sírodon azt a kis nefelejtset, a melyet a haza nyújt hűséges gyermekeinek ! Isten veled ! Acsay Ferenc.