Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1896

io8 szenvedtek egyes tagjai üldöztetést, ezért mozdította el az önkényuralom a tanári katedráról a boldogultat is. Aldozópappá szenteltetése után egy évig hitszónok volt Pannonhalmán, utána egy évig tanárkodott Győrött, majd ismét a hitszónoki pályán találjuk Sopronban, hol 3 évig működött. Ezután került Komáromba, a hol három évet töltött tanárkodásban s oly hazafias lelkesedéssel szentelte életét hivatásának, hogy az ármánykodás jónak látta őt állásától végleg elmozdíttatni. Mert testestől-lelkestől magyar volt: gondolkodásában, érzelmében, nevében, szokásaiban és ruhájában egyaránt; más ruhát mint magyart nem látott rajta soha senki sem. Bár anyanyelvén kivül hat nyelven olvasott, többön beszélni is tudott — más nyelven csak a végső esetben, idegenek kedvéért beszélt, — legkevésbbé szívesen németül. Megmagyarosított minden, lefordítható idegen, főleg német nevet, s igy alkalmazta a társaságban, tanári katedrán és szószéken egyaránt ; neki pl. Salzburg : Sóvár, a salzburgi érsek tehát sóvári érsek volt, damaskusi János, dömöczki János. Ezt az erős nemzeti szellemet vitte be az iskolába, azt igyekezett beleönteni növendékei lelkébe is, hogy a nemzetiség bajnokaivá avassa őket. Hogy tanítványai lelkében maradandó nyomokat hagyott, mutatja az a kegyelet, melylyel iránta viseltetnek most is a legtöbben, a kik manap már közéletünk kitűnőségei ; igy Steiner Fülöp, fehérvári püspök, rendünk főapátja, Fehér Ipoly, Beidl Alajos, praelatus-kanonok, Goda Béla, Győrmegye alispánja, s tanügyünknek, nemzeti irodalmunknak egyik kiváló alakja : Beöthy Zsolt. Midőn ez utóbbi a pannonhalmi ünnep alkalmából székházunk vendége volt, első kérdése is rá vonatkozott, első látogatását is nála, felejthetetlen tanáránál tette. A midőn épen öt héttel halála előtt ismét vendégünkül tisztelhettük, s a boldogult is, — bár nagy kinnal — még lejött az ebédlőbe, a hálás tanítvány a szívben gyökerező szeretet meleg hangján mondott rá köszöntőt, »mert bár az egész rend iránt hálával és tisztelettel viseltetem is, szivem legmelegebben mégis kedves, felejthetetlen tanáromért hevül, a kinek sokat, s előttem a legfőbbet, az igazi hazaszeretetet köszönöm ; nem volt tanárom, a ki rám mélyebb hatást gyakorolt.« A legszebb emlék a kiváló férfiutói az egyszerű, szerén}' tanárnak élte alkonyán. A mi azonban tanítványai szemében erénye és elévülhetetlen érdeme volt, az bűne, árulója volt a nemzetiségünket erőszakkal elnyomó német kormány előtt. Hogy növendékeinek nevét önkényesen magyarosította meg, ez alig volt az igazi alapja az üldözésnek, hanem az a hazafias, tősgyökeres magyar szellem, a melylyel tanított. Komáromban való tanárkodása harmadik évében, 1862-ben a provisoriumi helytartótanács a tanári pályától elmozdította azt hozván fel ürügyül, hogy a császár arcképét az iskolából eltávolította. Igaz, hogy a császár képe az iskolából kikerült, de tulajdonkép az osztályfőnök tetette ki, mert állítólag már viseltes volt. A gyanú azonban ő rá irányult, s ekkor kénytelen volt a tanári pályától