Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1896

I07 is, hogy honvéd nem lehettem.« A következő évben elment Komáromba, a hol kívánsága mégis teljesült annyiban, hogy sáncbiztossá nevezték ki; így szolgálta hazáját egy darabig már 18 éves korában. De ha gyönge karja nem bírta is meg a nehéz kardot, az a forró hazaszeretet, mely szivét a harc mezejére vonta, nem szűnt meg őt lelkesíteni továbbra is. Ha nem lehetett tanuja a véres napoknak, tanuja, lelkes tanuja lett a gyászos napoknak az 50-es és 60-as években, mikor a tanári katedrán és a templomi szószéken lett lelkes védője hazája sz. ügyének. S ha szép volt sebeket kapni a harcokban a hazáért vagy érte meghalni, ép oly szép, ép oly lélekemelő szemlélnünk azon férfiak bátor küzdelmét is, a kik a hazaszeretet tüzét nemcsak a magok szivében táplálták, hanem lángra gyújtották másoknak, elsősorban az ifjúságnak szivében is. S ha nagy lelki erő kellett a véres küzdelmekre, ép oly nagy lelki erőre volt szükség az idegen hatalom erőszakoskodásainak eltűrésére, az ellenük való kitartó küzdelemre is. Méltán mondhatjuk tehát, hogy a kik a gyász e napjaiban férfias lélekkel küzdöttek a nemzetiség érdekében, — azok is a nagy napok tanúi. S a boldogult e tekintetben teljes tiszteletünket érdemli — ezért szenteljük kegyelettel emlékének e pár sort. A szabadságharc izgalmas, szomorú és lelkesítő napjait jórészben szülei körében élte át. Midőn aztán a harc gyászos véget ért, s a szomorúan csendesebb napok bekövetkeztek. — Pannonhalma is visszanyerte fiatal lakóit, köztük a boldogultat is, hogy tanulmányait folytassa. Az a mély hazaszeretet, mely szülőföldjén, lelkes tanárainak : Holler Engelbertnrk, Schmidt Szörénynek, főleg pedig Fojtényi Kassziánnak lelkes vezetése alatt vert gyökeret szivében, s mely mint láttuk Pannonhalma 900-ados emlékeinek hatása alatt annyira tüzelte, hogy fiatal életét akarta hazájáért áldozni, — még jobban megerősödött szivében a szabadságharc küzdelmei alatt, habár a nagy eseményeknek csak csekély részben volt tanuja. Tanulmányai közben egy évig betegeskedett ; vértolulást kapott, emlékezötehetségét vesztette el. E baja — szerinte — minden 20-ik évben visszatért, a mint hogy 73. és 93-ban csakugyan volt is ily baja. Betegsége miatt egy évvel elmaradt, s így került azon kurzusba, melyben Vaszary Kolos, hercegprímás lett a társa. Egy lelkes csapat volt együtt ekkor Pannonhalmán, a kik mind átélték a nagy napok küzdelmeit, együtt szenvedtek a hazával, mert szemtanúi voltak durva, erőszakos elnyomásának — s ez mélyen hatott lelkükre. A mennyire előhaladtak tanulmányaikban, ép oly mértékben edződött akaratuk is, hogy hazájukért mindent megtegyenek. S csakugyan, rendünk e századbeli történetének legszebb lapjait épen az e körből került lelkes csapat irta meg nemcsak avval, hogy lelkiismeretesen .végezte a tanító-nevelés nagy munkáját, hanem és főleg avval, hogy a nemzeti ügyért kész volt mindent kockára tenni. Ezért hagyta el a rend Pozsonyt, mert a gymnasiumban nem akart németül tanítani; ezért 8*