Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895
44 és poétikai osztályok vannak együtt, továbbá a princ. és parv. osztályok ; s ez helyesebb is, mert a legfelsőbb osztályokban rendesen kevés tanuló volt, velük tehát könnyebben boldogulhatott egy tanár is. Ugyanezt találjuk 1711-ben is. Mig 1712-ben a rhetorika és poétika ismét külön vannak egyegy tanárral, a synt. és gram., nemkülönben a princ. és par. osztályok együtt vannak egy tanár vezetése alatt. Ezen években egyúttal azt is tapasztaljuk, hogy kisegítőkép már idősebb rendtagokat, paterokat alkalmaznak. 1719-ben, midőn a gimnázium mellett az akadémiai fokozat is mind határozottabban kifejlődött, ennek is külön igazgatója volt, valamint a gimnáziumnak is — s innentől kezdve a gimnázium osztályait classes inferiores-nek nevezik. 2. Az igazgató és hatásköre. Az igazgatók névsora. Az intézet fő vezetője mindig a ház feje (rector) volt. Sokszor maga a ház feje volt egyúttal az igazgató is ; rendesen azonban külön egyén viselte e tisztet. A Ratio kötelességeül irta elő az igazgatónak, hogy a ház fejének mindabban kezére járjon, a mi a növendékek erkölcsi és tanulmányi előmenetelét fokozhatja. Mert az erkölcsi ügyekben a ház feje volt az irányadó, a tanulmányiakban pedig az általános tanulmányi felügyelő, vagy a felsőbb iskolák igazgatója ; ennek utasításaitól soha sem volt szabad eltérnie. Neki tartozott bemutatni az igazgató mindazt, a mit a növendékek akár magánkörben, akár nyilvánosan előadnak. Legyen rá gondja az igazgatónak, hogy a tanárok pontosan megtartsák' az előirt szabályokat. Viszont azonban támogassa a tanárokat is mindenben, óvakodjék, hogy tekintélyük akár kívülről, akár a tanulók részéről csorbát ne szenvedjen. Különös gondja legyen arra is, hogy az uj tanárok a régiek tanítása módját és más szokását megtartsák, nehogy a világ vádat emelhessen a tanárok gyakori változása miatt. Látogassa meg kéthetenkint minden tanár osztályát s figyelje meg, elég gondot fordítanak-e a vallás tanítására, eléggé előre haladnak-e az egyes tárgyakban s tisztességesen bánnak-e a tanítványaikkal ? Kellő időben tudassa a tanárokkal a szüneti napokat is, valamint az ájtatossági gyakorlatokat s általában mindazt, a mit a tanulóknak külön megtiltani vagy parancsolni kell. O szabta meg az osztályok számát, valamint azt is, mikor lehet egy osztályban két fokot végezni. O vette fel a tanulókat is az intézetbe ; de csak olyanokat vehetett föl, a kiket szüleik vagy gyámjuk hozott a fölvételre ; vagy ha már ő ismerte őket, s esetleg a kikről megbízható egyénektől szerezhetett meggyőződést. Szegénysége vagy nem-nemes volta miatt senkit sem utasíthatott vissza. A felveendő tanulókat előbb vizsgálat alá vetette. Miután megkérdezte tőlük, hogy eddig mit végeztek, írásbeli feladatot adott nekik, azután pedig szóbeli kérdéseket intézett hozzájuk. Ha a tanuló előkészült-