Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895

165 j ükig kisérték, a kiket más helyre vittek temetni, azokat csak a város valamelyik kapujáig kisérték ki. Igy 1688-ban Simoncsics Gellért Mátyás, pannonhalmi főapát holttestét, a mellett, hogy érte külön misék és imádságok voltak, egész a fehérvári kapuig kisérték ki. Tették pedig ezt nem csak azért, — mint az évkönyviró mondja — mert a kongregációval nagyon sok jót tett, hanem mivel bölcsessége és szent élete is hírnevessé tette. 1693-ban Rumer Márton holttestét egész a török kapuig kisérték ki, mert a kongregációnak asszistense volt. A társaság azon kivül gondoskodott a szegényebbek eltemetéséről is ; a szegényebbeket a társaság tagjai saját költségükön temettették el. Igy 1709-ben két nemes embert a tanulók vittek ki vállukon az egész ifjúság kíséretében; 1710-ben pedig saját költségükön temettek el hármat, maguk vitték ki a temetőbe is ; ez annyira megtetszett a pannonhalmi főapátnak, Göncz Celesztinnek, hogy 17 rajnai frtot küldött az elnökhöz a kongregáció részére. Hasonlóan megnyerték a pannonhalmi főapátnak Sajghó Benedeknek tetszését 1736-ban, midőn fényesen temették el az egyik ifjút, a kit ő neveltetett. Voltak sokan, a kik összekoldulták a pénzt a szegények eltemetésére, sírjukat pedig sajátkezüleg ásták meg. Később azonban a sok temetés nagyon elfoglalta már az ifjúság idejét, ép azért a temetésen való megjelenést korlátok közé szorították. Igy 1733-ban Révfaluban valami Chudi György nevü halász halt meg ; s mivel a kongregációnak egykor tagja volt, elküldték az egyesületi zászlót, a tanulókat pedig osztályonkint szólították fel, hogy menjenek el a temetésre. A rektor azonban ekkor kiadta a rendeletet, hogy oly tagok temetésére, a kik tanulmányaikat félben hagyva, iparosok lesznek, a kongregáció nem megy el, mert az ifjak délelőtt nagyon sok időt mulasztanak. S már ugyanez évben nem is jelentek meg két ily egyszerű ember temetésén, bár egyik esetben haragot vontak magukra. A kongregáció szabályai azt is előírták, hogy a tagok a tudatlanokat, kiskorúakat az ismeret elemeire tanítsák, az eretnekeket jobb meggyőződésre, esetleg az egyház kebelébe térítsék. Akadtak is sokan, a kik a kis gyermekeket imádságra, keresztvetésre tanították ; mások a szenvedélyes játékosokat igyekeztek leszoktatni a bűnről ; sokan a felnőtt embereket bírták rá, hogy leszokjanak a káromlásról vagy aljas beszédről, rossz könyvek olvasásáról s sokszor oly sikerrel, hogy az illetők elégették a rossz könyveket. Voltak buzgó tagok, a kik rábírtak egyeseket, sokszor megátalkc idottakat, hogy a gvonáshoz járuljanak. Leghatásosabban pedig abban működtek, hogy az eretnekeket visszatérítsék az egyház kebelébe. Így 1693-ban egyik tag oly hathatósan beszélt egy eretneknek, hogy visszatért a kath. hitre. 1709-ben egyik tag egy kálvinista tanulót vezetett a gyóntatohoz megtérés végett. 1712-ben egy lutheránus tanulót nyertek meg a kath. egyháznak, s ez egyúttal azonnal a Mária-kongregáció tagja lett. Ily följegyzésekkel csaknem minden évben találkozunk. A Mária-kongregáció elnökei eleinte a gimnázium igazgatói voltak.