Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895

159 Xiedermann Mihály, a kongregációnak régente tagja és tisztviselője, a ki végrendeletében 50 rajnai forintot hagyott a kongregációra ; ezt a pénzt uj labarum készítésére fordították. A későbbi évkönyviró aztán megemlíti, hogy ez uj, szép labarumot ne tegyék ki a templomba nagypénteken s más ajtatosságok alkalmával, mert a köznép megtépdeli az arany zsi­nórokat és bojtokat. A zászlóvivők számára is külön ruhát készíttettek 1709-ben 10 frton; és pedig két egyszerű talárist, egyet kék, másikat fekete szövetből, egy szebbet pedig vászonból. A társaság jövedelme első sorban a tagoktól befizetett dijakból, azután önkéntes, pénzbeli vagy egyéb adományokból folyt be. Ebből szerezték meg a már említett fölszereléseket, oltárok díszítését, képeket, gyertyákat, zászlókat és fáklyákat. Minden hó utolsó vasárnapján havi képecskéket (menstruum) osztogattak, a melyen azon védőszentnek képe volt, a kit a következő hónapban különösen tiszteltek. Eleinte irott lapocskák voltak; 1635-ben szereztek nyomtatott lapocskákat Bécsből 3 forinton. Rendesen csak azoknak adták, a kik fizettek is érte ; később azonban az évkönyviró ( 1733-ban) azt ajálja, hogy kivétel nélkül adjanak mindenkinek, akár fizet érte, akár nem, mert a szegények sokszor bensőbben tisztelik a szenteket, mint a gazdagok. A tagok rendesen később is megemlékeztek a társaságról s még éle­tökben vagy végrendeletökben hagyományoztak a társaság céljaira pénzt vagy más tárgyakat. Igy 1702-ben Görgei László a kongregációnak hagyta szép és különböző képekből összeállított oltárkáját, a mely közel 50 frtot ért. — Brissoni János, Miksa lichtensteini herczegnek udvari káplánja a társaságnak egy képet hagyott, melyen a bold. Szűz volt a kisded Jézussal és sz. Józseffel, a mint Egyptomból visszatérnek ; értéke 6 arany ; ezenkívül még két képet moszkvai üvegből (e vitro moscovitico) 2 l/ 2 frt értékben. — R. P. Nádassi 50 magyar könyvet hagyott a tagok közt való kiosztás végett. — Magger Piacid, főapát 13 frtot. — Göncz Celesztin, pannonhalmi főapát 6 fáklyát és 8 gyertyát, — A pannonhalmi főapát egy körmöci aranyat küldött azért, mert a kongregáció jelen volt egyik rendtárs teme­tésén. — Csáky Zsigmond és Pál gr. 5 frtot. — Nemes Zibrik Katalin 30 frtot hagyott. — B. Héderváriné egy oltárterítőt ajándékozott. — Dras­kovics győri püspök 100 frtot hagyományozott. — Széchényi Pál, vesz­prémi püspök a labarum javítására 48 frtot ; mint kalocsai érsek egy izben 50 frtot adott ajándékul. — Dvornikovics Mihály, váci püspök 8 aranyat hagyott. — Telekessy István, mint egri püspök 10 aranyat adott. — Ríz Boldizsár a korbácsoláshoz való öltözetet és eszközöket. — B. Amadé a neki adott ajándék viszonzásául 10 frtot. — Liebenberg bárók 4 gyertyát küldtek. — Killmonsegg Rajmund br. 7 frtot adott. — Eszterházy gr. tábornokné 1 font sulyu 2 gyertyát adott. — Eszterházy Ferenc gr. teme­téséről maradt két fáklya. — Bertram úrnő 2 frtot adott azért, mert a társaság jelen volt férjének a temetésén. Szokásban volt, hogy évenkint

Next

/
Thumbnails
Contents