Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892

— 31 — és a Lakaj (német inas). Atyja zálogul taitotta őt a császárnál s a jelenet tulajdonképen Boldizsárnak szökési kísérletét irja le. Tamás deák felszólítja, hogy ideje volna már az udvarhoz mennie, de Boldizsár erről hallani sem akar, mert Detrekőbe szándékozik, hol szabad kényére élhessen és rabolhasson. Boldizsárnak minden szava atyjára vall, Tamás azért nem is kiméli a szót, hanem nyersen a fülébe rágja élhetetlenségét: «Az természet egyformán öntett tégedet az apáddal, csak ezzel külemb, hogy ű ideje szerint, mikor minden latorság szabad volt, többet mívelt benne; oztán apád annival jobb, hogy az ű szolgáinak níha-níha adott ajándékot, noha fösvén volt, te annival meghaladod űtet, hogy féltallér árra morhaint sem becsülled szolgáidat, sőt elveszteni sem szégyenletted őket. Úgy Ítéltem magamban, hogy a hol két batka hasznot érzesz is, nem akarod másnak ereszteni; temérdekb az orczád bőre az bocskorbőrnél. » A nyakas Boldizsáron azonban semmit sem fog Tamás deák nyers korholása, sőt hogy elnémítsa a deákot, egy régebben elkövetett bűnét hozza emlékezetébe, mire a deák is beleegyezik a szökésbe. Péter deák kiadja a parancsot a paripák nyergeltetésére, bár tiltakozik a törvénytelen szökés ellen. A német Lakáj nem tudja mire vélni a dolgot, a kit ellenőrzésül rendeltek Boldizsár mellé. E párbeszédes irodalmi emlék, mint a tartalmi ismertetésből világos, részben politikai, részben vallási szatira. Nyelvi és korjellemzés szempontjából még értékesebb, mint Sztárai darabjai. A szavak, melyeket az ismeretlen szerző személyeinek szájába ad, élénken jellemzők, a zamatos, népies magyarságtól duzzadnak. Csak előnyére szolgál a drámai forma, bár a valódi drámának nyomába sem léphet. A dialógus gyors, fordulatos, népies szólásformákban gazdag s a metsző gúny kifejezésére igen alkalmas. Mívelődéstörténeti fontossága abban rejlik, hogy pellengérre állít egy magyar főurat, kinek személyében a kor vallási és politikai visszaéléseit összefoglalta. Soha annyi pártoskodás és köpönyegforgatás a politikai és vallási elvekben nem volt, mint a XVI. században s épen az a sajnos, hogy az ország legnagyobb urai mentek legeiül s gyakran ugy változtatták hitüket és politikai pártállásukat, a mint az érdek sugallta. E kettő rendesen együtt