Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1891

— 22 — érthető. A nő, kit szenvedélye bűnre csábított, meggyilkolja gyermekét, hogy a szégyentől megmeneküljön. A zivataros éjet felhasználja s mély megindulással eltemeti megölt csecsemőjét s a bús temetésnél Villám tüze gyűl, Bús fáklyavilágul : Irtózatos ünnepi fény. De nincs nyugalma bűnös lelkének; a meggyilkolt gyermek árnya majd üldözni fogja borzalmas éjjelein, mint az utolsó versszak sejteti velünk: »Dúlt álmok után Kisérteti órán Száll gyermeked árnya feléd !« Íme az erkölcsi bűnhődés a balladában, mely a bűnös lelkiismeret mardosásában nyilvánul. Rövid költői beszély a Hűs, a kit kedvese küld a csatába, midőn átnyújtja a kardot: »Védni menj el engem és hazád, Győzve térj meg ! « A hős vitézül harczolva elesik, de sírját a hű kebel könyűje öntözi, mely áldást sóhajta rá. E költemény utolsó versszakában, mint az Éji temetésben is, a költő szólal meg s az elesett hőshöz intézi szavait. Kissé hosszabb a Bemele, kit a kegyetlen sors elszakított jegyesétől; messze földön él bús czellájában ájtatos imába merülve. Megjelenik ismeretlenül a hú leány, kinek Vállán sötét hajfürte leng, De képén siralom S melléből, ah, hörögve zeng Szívmetsző fájdalom.