Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1891

De még akkor nem is voltak ismeretesek népballadáink az irodalomban; s így szó sem lehetett arról, hogy a népiesek kezdjék mívelésöket. A német műballadákra pedig ügyet sem vetettek, mert szigorúan őrizkedtek az idegen befolyástól s a régi magyar hagyományos költészetet iparkodtak fentartani. A többi költői iskola meg épen irányánál és elveinél fogva nem volt alkalmas a valódi, a népballada mintájára készült műballada meghonosítására. Igaz ugyan, hogy a német-görög iskola Goethét vallotta mesterének, de csak klasszikai irányát javallta s nem követte abban, hogy a népköltészetet is felkarolta volna, mert megvetette a népies iskola izetlenségeit s így a magyar népköltészetnek sem lehetett barátja. Mégis a német-görög irány egyik jeles tagja, Kölcsey Ferencz lett a magyar műballada meghonosítója költészetünkben. Kölcseyt, a ki inkább ideális irányánál fogva tartozott Kazinczy híveihez, a német műballadák nagy sikere ösztönözte, hogy ezek mintájára műballadákat irjon. Különösnek tűnhetik fel előttünk, hogy Kölcsey, a ki a Nemzeti Hagyományokban legelőször hivja fel a figyelmet esztétikusaink közöl a népköltészetre, a ki legelőször hangoztatta, hogy a népköltészet sok kincset rejt magában, mégis idegen minták után ültetett át oly műfajt, mely minden nemzetnél csak a népköltészetben bírhatja alapját s csak úgy számíthat valódi hatásra, ha mintegy utánképzése és megnemesítése az illető nemzet népballadáinak. Kölcsey egészen úgy járt el, mint az a kertész, a ki idegen földi növényt vagy virágot ültet át honi földjébe, pedig ugyanaz otthon is megvan, de vagy nem ismeri vagy a külföldit szebbnek találja. Az ilyen növény sohasem érezheti jól magát az idegen talajon s előbb-utóbb elveszti üdeségét és eredeti formáját.