Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 46 — lyet Cicero irányában tanusíta, megfélemledett. Eléggé kiviláglik ez abból, hogy Ciceróval minden áron kibékülni igyekezett.

1) Ámde Cicero, bizva régi tekintélyében és befolyásában, Clodiusnak minden erre vonatkozó kisérlete elől ügyesen és önérzetesen kitért. Később maga bevallja, hogy rosszul cselekedett,

2) hanem már késő volt! . . . Caesárnak békéltető viselkedése Cicero irányában, politikai előrelátásának és tapintatosságának volt kifolyása a végből, hogy, ha nemsokára provinciába kell mennie, ne legyen Rómában senki, a ki a status quo-t felforgathatná. Mert bizonyos volt róla, hogy távolléte alatt Cicero azonnal meg fogja ragadni az alkalmat a régi viszonyok helyreállítására. Ha ellenben sikerül őt rábírnia, hogy körükbe lépjen, biztosítva lészen egyik leghatalmasabb ellenfele miatt. Mivel azonban Cicerót semmiképen nem sikerült megnyernie, elliatározá, hogy őt ártalmatlanná teszi. Cicero csakhamar érezte is a nyomást, mely ellene irányult. Szomorúan kellett tapasztalnia, hogy azok, a kik a Catilina-féle Összeesküvés elnyomásában vele együtt munkálkodtak, semmi kíméletben nem részesülnek. Látja, hogy sorban törvényszék elé hurczolják őket bármily vád alapján, s bármennyire védelmezi is őket, mind áldozatul esnek

3) — mintegy Catilina és társai Maneseinek (lelkeinek) kiengesztelésére. Előre sejti, hogy ő maga is nemsokára ellenségeinek martalékává lesz . . . ») Plutarch. Cic. 30. a) Or. de provinc. consul. 17. 41. 8) V. ö. or. p. Flacco 2, 4.. 38, 95-6.