Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

48 festi." (II. k. 137. 1.) — E visszahatásra vezette korán kialakult szilárd világnézete, a mely szerint „az életben ugy áll egymás mellett öröm és bú, miként ostáblán a fejér és fekete koczkák", s hogy az életet ugy kell venni szinborával és seprűjével, miként találjuk s ránk méretett; látta, hogy minden mi az ember kezébe jut, ki van téve a visszaéléseknek, de a szilárd jellem „minden osztályban képes fentartani tisztaságát." A.z érzel gést ki nem állhatta, azt ugy tekinté mint oktalanság és gyávaság gyermekét. Nézete volt, hogy „az okos, ha egyebet nem tehet, azzal könnyitget magán, hogy a terhet, mely már-már lenyomta egyik vállát, a másikra veti át, vagy megpihenteti magát, hogy friss erőt nyerjen annak emeléséhez." Ily gondolkodású az a férfi, a ki előttünk műveiből nem egyszerűen körvonalazva, hanem határozottan kidomborodva áll; a ki a közönségre, az érzelgős és laza erkölcsű idegen regények korában üdvös hatást gyakorolt s egy egész uj írói nemzedék küzdött vele, a melynek élén vele együtt Kisfaludy Károly, másfelül Eötvös áll. Kisfaludy teljesen Fáy szellemében és irányában, Eötvös magasabb költőiséggel s látáskörrel művelték az ő általa kezdeményezett irányt, egyrészt a magyar fajképek rajzolását, másrészt a társadalmi regényt. De a visszahatáson kivül volt még egy más ok is, a mi Fáyt a prózai elbeszélés terére vezette s ez: a prózának elhanyagolt állapota. Érdekes a mit erre vonatkozólag mond. „Mit Kazinezynk a szépirodalom prózájában nyújtott, minden jelessége mellett, azon korszaki küzdelem volt inkább, melyben a neologizmus és izlés formái csatáztak a rögzöttségek ellenében, mint kivívott eredmény. Mit a németeknél a középrendek és francziáknál a magasabb osztályok társalgási miveltségeik a prózára nézve eszközlöttek, nálunk mindez ideig