Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

39 Az elbeszélés telve van a romanticzizuius motívumaival : mély vallásosság és igazi lovagiasság, gyengéd női erény és hősiesség, féktelen szenvedélyek és Önkinzó bűnbánat, angyali jóság és ördögi gazság képeivel. A kor szörnyű bűnei s ezek ártatlan áldozatai megkapóan vannak festve s egyes alakok erősen kidomboritva. Bebek György a fajtalan, erőszakos, durva áruló kényúr; Gáspár minden emberi érzetből kivetkőzött, sőt valóságos ördög, kit elvadult szivének Hedvig iránti szenvedélye még visszataszitóbbá tesz; ezekkel ellentétben Gerő, a hű szolga, Ágnes (Ecsegi Mária), a szenvedő s a szenvedők és betegek vigasztalásában és gyógyításában enyhet kereső megcsalatott nő ; Hedvig valósággal egy földre szállott angyal stb., mind a kor bűneit és szenvedéseit, a nehéz és pusztító durva kényt és a kristálytiszta erényt állítják elénk. A véletlen szülte bűn és a javíthatatlan bünhajlam nagy szerepet játszik e beszélyben, miáltal Fáy mintegy hutelennek látszik Önmagához s azt érvényesiti, a mit maga is kárhoztat, erkölcsi eretnekségnek bélyegezvén azon eljárást, mely kedvét találja az „undokok" festésében. „Az ember középlény — mondja — állat és angyal között; fessük hát őt ugy, a mint van. Mehetünk ugyan lefelé, de ne épen elsülyedésig s ne mulassunk alatt kedvteléssel." Igaz, hogy Fáy nem mulat kedvteléssel, de Bebek Györgyben s különösen Gáspárban valódi ördögi jellemeket rajzolt, kikre maga megalkotójuk mondta ki kárhoztató Ítéletét. A sötét korral, amelyet Fáy a „Szádvár"-ban rajzol, ellentétet képez a Szulioták hősi világa. A „Szulioták

1") volt Fáy utolsó müve s ebben egy maroknyi népnek függetlenségi liarczát festi. Albania egyik szeg*) Megjelent a Koszorú 1864. évfolyamábau, 2 nappal a költő halála előtt.