Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

26 lan, tétlen tehetségeknek kicsinlő kritikájára ezt mondjuk: csak rajta! pennát a pipanyomogató ujjak közé, tentát a kiaszott tartóba (Az ökör és bika 127. 1.), a kik mindig csak gáncsoskodnak, Írjanak jobbat (Gyolcsos tót és majoros 103. 1.), a magyarok nem tudják a költészetet becsülni (Pegáz igába fogva I. 97. 1.) s a magyar iró csak halála után számithat halhatatlanságra (Halhatatlanság és koplalás I. 79. 1.), az irók gyakran igazságtalanul okolják a közönséget, mert hogy ez nem olvas, műveik élvezhetetlensége az ok (A becses áruczikkek kalmára), az éretlen gáncsoskodás (Luodovigi 157. 1.) s az éretlen művészkedés (Bájos zene 17. 1.) egyaránt helytelen s büntetésre méltó s igy tovább. De szorosan a társadalmi életre vonatkozó mesék is nagy számmal vannak, a nó'i hiúság (Házasság a la Mode 110. 1.) s magyartalanság (Ott a hol kell, abban miben kell 156. 1.), a népnevelés az első és legbiztosabb alap (Nevelés 24. 1.), kinek a kenyerét eszi, annak a nótáját fújja (Rigó és varjú 103. 1.), a mely tiszt mindig a maga érdemeit hánytorgatja az — béres (Az oroszlán és macska 106. 1.), hosszas távollét rendesen sirja a hűségnek (A gerlepár 140. 1.), a nó'nek legszebb vonása a gyengédség (Zeux és Vermoza 128. 1.), ilyenek még a Viza és harcsa (124), Macska és pudli (116) Lepke és virág (101. 1.), Békák és récze (100. 1.), Medinai ut (132), A horogra akadt hal (131), A csevegő eb (130. 1.), A gyöngy-ág (141.), Gralamb és saskeselyű (142. 1.), A czigány (145. 1.), Az utas gavallér (147.), Az úrfi és vizslája (39. 1.) stb. Mint a közlött czimek s a mesék tanúságai mutatják, Fáy meséi felölelik az egész magyar társadalmat, közéletet, irodalmat, művészetet, s közölnek fontos erkölcsi s életigazságokat; mindezek hordozói gyanánt szerepelnek emberek, állatok, növények, eszmék; mytho-