Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

132 geségei már a kálylia mögé internálnak s tétlenségbe és talán örök feledésbe vonulok vissza, mi munkássághoz szokott embernek oly korszakban, midőn mindenfelé csak tevékenység zajlik, kettős kin."

1) Csak azon öntudat nyugtatja meg, hogy mig mozoghatott, ő is mozgott s itt-ott „kis lépcsőcske" volt a magasabbra hágáshoz. Áldást kiván azokra, a kik a hon válságos napjaiban, azért valamit tehetnek és tesznek. A halál sejtelme mind eró'sebben jelentkezik, de a munka ösztöne még sem hagyja el; a válságos napokban nem minden jelentőség nélkül irja meg a „Szulioták"-nak, e maroknyi népnek küzdelmét a hazai földért, mintegy buzdítva a nemzetet, hogy a jogból és igazságból ne engedjen semmit. Hattyúdalával is nemzetéhez szólott. Midőn e végső buzdítása a Koszorúban 1864. jul. 24 én megjelent, már mellette állt a halál angyala s két nappal később 26-án reggel befogta szemeit. Csendesen elaludt, nyugodtan halt meg és gyászba boritotta nemcsak Pestvárosát, hanem az egész hazát, a melyért életét áldozta. Jul. 28-án délután 5 órakor tették örök nyugalomra a helv. egyház sírboltjába s nemcsak az intézetek és egyesületek épületein, hanem a magánházakon is lengtek gyászlobogók

5 jelentve az általános veszteséget. Török Pál és Székács József tartottak felette gyászbeszédet; emlékét pedig a Kisfaludy-Társaság 1865-ben Tóth Lőrincz, az akadémia 1873-ban Zichy Antal remek beszédei által ünnepelte meg; a takarékpénztár hozzájárulásával pedig Zemplénmegye 1886. máj. 30-án emléktáblával jelelte meg Fáy András szülőházát s a mint egykor az egész nemzet osztozott a gyászban, ugy vett részt most a kegyelet és öröm ünnepében 1866-ban. Fáyt egymásután követték forrón szeretett fia, Gusz*) Vasárnapi Újság 1886. 390. 1.