Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

52 által feltett kérdésekre a bölcsek által adott rövid feleletekben, az emlékezetbe jól bevéshető erkölcsi irányelveket nyújtson. E feleletek nem ritkán valóban tartalmasak, rövidek, csattanósak. így a király e kérdeséx*e: ki érdemelne fejedelemséget'? a hatvanötödik mester igy válaszol: „az ki igazat szeret, törvény szerint álnokokat büntet". Király: Bölcseségnek mi volna az gyümölcse ? Mester: Léleknek csendessége, lelki öröm bölcseségnek gyümölcse. Király : Az királynak mi legnagyobb szüksége ? Mester: Szolgáinak szerelme, alattvalóknak hozzá jó kedve. Király: Prókátornak mi volna az tiszti ? Mester: Igazat elhitetni, az hamisat kimutatni. Király: Miképen ő haragos ne lehetne ? Mester: Istenre kell néznie, ki ok nélkül nem haragszik emberre. Király : Micsoda fő, első az dicsőségben ? Mester: Istent szüvből félnie, mindenben szent akaratját tennie stb. Ezeken kivül vannak kevesbbé, vagy egyáltalán nem sikerültek ; mindazáltal a hetvenkét feleletben annyi bölcseleti, vallási, erkölcsi elv van kimondva, hogy a kor olvasóközönsége abban dús táplálékot találhatott. A feldolgozásmódra vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy Ilosvai sokszor találóbban fejezi ki a gondolatot, mint az eredeti s hogy a bibliafordítás történetében sokszor vonatkozik saját nemzetére, a mű végén pedig mintegy összevonja a tanúságot. A jó lantosnak nehezére esik, hogy magyar könyveket sehol az uraknál nem láthat, hanem igen „pintes serleget és oxstáblát", s azon előítéletre czélozva, mely szerint a magyar vitézi természetével nem fér össze a tudomány, igy szól: A vitézség meglehet az pennától, Bár ne félnétek ugy az bibliától. Ezen kivül kikel az erkölcstelenség és a gonosz tanácsadók ellen, a kik az Isten és szegények ellenségei, az özvegyek nyomorítói, a kiket az Isten el fog veszteni. Legvégül érdekes kor- és erkölcsrajzi adatok vannak. A magyar urak nem pártolják az irodalmat, közczélra nem áldoznak, az Isten tisztességére nem gondolnak, hanem mindent csak maguknak „vakarnak". Elszegényednek, mert mindenüket megiszszák s azután „farkaspoenitencziát" tartanak. Vagyonuk nem növekedhetik, mert nem az Isten nevében gyűjtenek: „mert valamit elvisztek ti az hidon, Meg kell adnotok bizonynyal az vámon". Honfitársait a vétkek elhagyására szólítja fel, különben a végpusztulás el fogja őket söpörni.