Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

38 tenicza közti csatában Bali vajdát elfogta, 1520. május 21-én balt meg: a koreniczai csata után menekülvén, a törökök által agyonveretett. A sirató ének tulajdonkép dicsőítése a püspöknek olyformán, mint a Mátyás király halálára irt ének, azzal a különbséggel, hogy ott a költő kezdetben általánosságban dicsőíti a püspököt s azután átadja a szót a fogoly Bali vajdának. S ez mindenesetre némi művészibb törekvésre mutat, nem krónikás életrajzot ád, hanem egy tettét emeli ki különösen ; ebben különbözik a XVI. század krónikás énekeitől ; de azokra üt erkölcsi irányzatával s ebben már a század szellemének visszatükrözője. A vitéz püspök egész élete bizonyítja, hogy Hadakozó soha nem nyér egy viadalban es, Ha nem lészen igazhitű még az nyereségben Vagy tisztaság kivel nincsen akár mikoron is. De az is világos, hogy a hadi szerencse is az Istentől van, mert a püspök fején sem uralkodik „az terek császár, mig Isten segélé az ő jó szerencséjét". Ha végig tekintünk most középkori költészetünk e maradványain, a szegénység mellett feltűnő még e müvekben az alkotás hiánya. Sehol művészibb szerkezet, öntudatosabb alkotás ; az előadás rendesen száraz, melyet csak a vallásos hangulat tesz emelkedettebbé ; a nyelv nehézkes, folytonosan küzdő s csak néha olvad fel a költő érzelmében és lesz könnyedebbé; a verselés, í'hythmus egyenetlen s ismét csak a lyraibb versekben lesz zengzetesebbé, mint például a sirató énekekben. Ez utóbbiak nem tartoznak ugyan szorosan az elbeszélő költészethez, de történeti tárgyuknál fogva megérdemlik, hogy sovány hözépkori verses elbeszélésünk keretéből ne mellőzzük. Az a lendület, nyelvbeli szépség, erősebben lüktető rhythmus, amely e korbeli, túlnyomó részben vallásos, lyrai költészetünket jellemzi, verses elbeszélésünkből hiányzik ; sőt gyakran a kifejezéssel való küzdés az értlietetlenségig, zagyvaságig megy, nyelvtani tekintetben pedig az idegenszerűségig, a miben lehetnek ugyan a másolók is vétkesek. Még a Szabács viadaljában is találunk nehezen megfejthető sorokat, nem értve természetesen ez alatt a régiességet egyes szókban vagy szófüzésekben. A Szabács viadaljáról szóló ének egyik helye igy hangzik : „Azért igen iffiu török Hamza, — Gondolván, hogy volt Magyar — ott haza." A Pannónia megvételéről szóló ének utolsó strófája igy szól ;