Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

29 — zendül meg a királyválasztási gyermekdalt jellemző vallásosan naiv hang, mely a László-hymnusban az ősi dicsőség és győzelmek szakadatlan sorának emlegetése közben erősödik s lelkesít a Mátyás alatt véget érni nem akaró hadjáratokra. Majd ezeket s Mátyás győzelmeit énekli. E győzelem-dicsőítő hang szinezete is komolyan vallásos, iránya a legtisztább erkölcsi mozzanatokat tünteti fel; majd sz. Bernát hymnusában mindentől, mi a földhöz is köté, teljesen megválakozva, merész, biztos szárnyalással emelkedik és lebeg azon pont felett, a hol sz. László királynak magas kőszálra föltett sújtó arany képe s Mátyásnak minden élőnél magasb parancsoló alakja közt, nagyszabású trilogikus szerkezetével foglal helyet a Katalin-legenda." 1 E Katalin-legenda, mint egyetlen verses legendánk s középkori költészetünk legterjedelmesebb maradványa, mind magánál, mind szerzőjénél fogva megérdemli, hogy vele részletesebben foglalkozzunk. Bármily fényes hadi tetteket vitt is véghez Hunyadi Mátyás, bármily nagy dicsőséget és tekintélyt szerzett is a magyar koronának, habár sikerült is időnként a féktelenkedő olygarchiát megfékeznie s bár diszes udvarában nemcsak a külfény, hanem a szellem, a tudomány és művészet valódi fénye is csillogott : mindazáltal a dicsőség alatt rejlett a nyomor, az erély által kényszeritett rend alatt lappangott a minden pillanatban kitörni kész féktelenség, a király és főurak fénye, a nép szegénysége takarójául szolgált s a renaissance csillogása az erkölcsi sülyedés pocsolyájában tört meg. S midőn a nagy király behunyta szemét, vas keze erőtlenné vált, fokozott erővel tört ki a főurak elnyomott nagyravágyása és kincsvágya, mely egyaránt irányult a trón, mint a nép ellen s jellemző a kor sülyedésére, hogy az egykor romlatlan, egészséges, ha mindjárt sokszor durva magyar, Mátyás után oly királyt akart, a kinek az üstökét kezében tarthatja. Megmaradt a hősi bátorság, de ez nem a közös érdekekért vivott harczokban, hanem a személyes küzdelmekben nyilvánult; megmaradt az előre törekvő ambiczió, de elvesztette nemesítő alapját s rugói a hatalom és kincsvágy lettek ; a lélek tettre serkentő indulatai éltek, de csak a roszban érvényesültek. Hiányzott a lelkesítő és nemesítő erkölcsi érzés. A nép az igazságtalanság és szegénység nyomása alatt elerkölcstelenedett, a nemesség és főnemesség a kapzsiság és féktelen uralomvágy által nemes érzelmeiből kivetkőzött, a trón támasz 1 R. M. K. T. I. k., 273. 1.