Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

28 utazott, magával vivén nejét is, Vas Gerebennek a hazai első taka­rékpénztárban letett 1000 forintjából „némi biztosítása tekinteté­ből", az őt illető 500 pengőt nevére átíratni; de azt sem vehette fel, nem levén meg az egy hónapi felmondási hatái'idő. E közben a Murány ostromát, a melylyel pályázni is akart, eladta Emich Gusztávnak 1000 forintért; Toldi estéjét is elkészí­tette, de nem nyomatta ki; bár avval Petőfit, majd Toldit meg is bizta ; a közbe jött harczias idők pedig, a melyek őt is fegyverbe szólították, munkásságát majd egészen megszüntették. A szalontai nemzetőrök, mint jegyzőt, tisztnek választották ugyan, de szerény­ségéhez híven, csak köznemzetőrnek állott be, rendes fegyverzetet vett s a többiekkel november első napjaiban Aradra ment, a hon­nan november 18-án este érkezett vissza családja körébe. Petőfi 1848. deczember 15-én ^tudósítja, hogy fia született, Zoltán, s keresztapja és keresztanyja „valami Arany János és Arany Jánosné" ; s ez örvendetes tudósításra Arany azzal vála­szol, hogy testi s lelki lethargiában szenvedvén, nem fejezheti ki ugy örömét; ha baja nem volna, hét országra szóló „purpureasz spárgám floreasz"-szal lepné meg; de igy csak néz gondolkodás nélkül, mint a harangozó a torony ablakából. E testi-lelki lethar­giának egyik oka kétségkívül némi elégedetlenség volt helyzeté­vel ; mint ő maga is irja. önéletrajzában, megkívánta, ha nem is a fényt, de a pesti életet. A mozgalmas időkben nem csak hazája sorsa, de családjáé is aggasztotta. Mély érdeklődéssel kisérte a küzdelmeket s különösen annak soi'sát, a ki annyira a szivéhez nőtt, Petőfiét! Már 1848-ban február 6-án küld egy tréfás episz­tolát Petőfihez, melyben a „rimkovács" Kovács Józsefet utánozza s valami „Didó panasza" cz. verset, melyet 1790-ben a M. Kurír „egyenes magyarságáért" magasztal. Ez episztolájában többi közt látomását közli Petőfi harczi dicsőségéről: meglátja hogy arcza mi­ként lángol HŐsi elszántságban, tiszta sárga lánggal; Vágtatsz paripádon, mint por a szélvészen, Melyet szárnyaira száguldó szél vészen ; Kedves komámasszony kezét tördelve sír : „Sándor, te ha elmész, engem elvisz a sir", Mégis elhagyod öt s oly tüzelve mész el, Mintha tele volna szived forró mészszel stb. A harczok után pedig majd visszatér babérral s hü karok fogadják, Petőfi már ott küzdött Bein oldala mellett, mint maga

Next

/
Thumbnails
Contents