Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

21 Azonban jött az idő, mely alkalmat adott költőnknek azon mü megteremtésére, mely nevét halhatatlanná tette. Az „Elveszett alkotmány" nyelvére és verselésére nézve még a régi irány képviselője; de a benne duzzadó ős erő s még a f'antastikumban is nyilatkozó realitás már mutatja a tisztán nemzeti költőt. A Kisfaludy-Társaság 1846-ra népies költői beszélyre hirdetett pályázatot. Arany azonnal hozzáfogott Toldihoz s bár sok zavaró körülmény között, kevés idővel rendelkezve, azt elkészítette, pályázott s a jutalmat újra elnyerte. A pályázatnak általában jó sikere volt ; három mű nyert koszorút, Arany Toldija a 15 aranyról 20-ra kiegészített jutalmat, Tompa Szuliay Mátyása dicséretet s Garay Bornyák Zsófiája a Marczibányi Vinczentia által adott külön dijat. A Szépirodalmi Szemle bírálója elragadtatással szól a pályázat eredményéről. „Az ítészét e müvek által oly helyzetben látja magát, örömpohárral kínálhatni meg az irodalom vendégét, mely minden gáncs utóizétől szabad." Toldit pedig „minden karu, korú s nemű olvasónak egyaránt" ajánlja s azt mondja, hogy „a mü oly tökéletes a maga nemében, hogy költője nevét, ha ez többet nem adna is ezentúl, megörökíteni képes".

1 hlég a Pesti Divatlap bírálója is magasztalja. „Mindenki meglepetve fogja olvasni e jeles költeményt, mert szerzőnek igen kedves és megható előadása által az egész szivünk mélyének legbensőbb húrjait illeti meg s a beszély hőse s környezőinek élethű jellemzése, a bús-sötét szinü történeti alap felett drágakövek s gyöngyök gyanánt csillogó költői szépségek halmaza, a mü eredeti gondolatai s eszméi s minden sorában sajátságosan nyilatkozó egészséges népies magyar nyelve s a tárgy nagyszerűsége mellett is a kidolgozásnak eleitől végig iigyelemfeszítő érdekessége, valóban méltán ragad bennünket csodálatra." 2 Arany e költeménye által kivívta a közönség s kritika elismerését. A Széph-odalmi Szemle, a Kisfaludy-Társaság folyóirata, ugy tekinté Toldit, mint ritka tüneményt az egyetemes költészetben, s mint egyetlent a magyar irodalomban, s csak a Honderű s annak aristokrata bírálói: P. Horváth Lázár, Császár Ferencz, Zerffy voltak, kik ócska viczczeléssel és éretlen gőggel tekintettek azon irányra, a melyet most már nemcsak Petőtí müveit, hanem a melynek egy ujabb lángeszű költője akadt Arany Jánosban. És a tiszta nemzeti költői iránynak e két nagy hősét, Petőfit 1 Szépirodalmi Szemle. 1847. II. 2. sz. 2 Pesti Divatlap. 1847. I. k. 829. 1.