Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

105 Ó nemzetének hattyuéneke, 0, a lant bánatos, haldokló gyermeke. Gyakran bántja lelkét nemzete hajótörése (Hajótörött) ; elkeseríti a függetlenségi harcz vezéreinek egyenetlensége s a béna honvéd sorsa, kinek nyomorognia kell (Koldus-éneit) • kétségbeesett vidámsággal ürít pokárt a mult évre (Szilveszter éjén) ; s egyformán: „meddő bánatában" virraszt hazája sorsa felett; nem tud teremteni, nem lelkesítik a tennészet bájai, némán akar elepedni, mert nem tud szebb jövőt reményleni; oly korban élt, midőn az ó világ csodái megujultak; látta Marathon győzedelmét, Sparta leányi honszerelmét, Xerxes özönhadát, Leonidást Thermopylaenél s Tyrtaeust lanttal kezében buzdítni a csatát. Zenghetnek, a kik magasztos korban élnek, a kiknek dalát megértik; de ő a kifáradt küzdelem hanyatló korszakán mereng s hiába volna a kidőlt fa ágát biztatnia, hogy virágozzék megint. E mély bánatból s kietlen lemondásból kiragadja a remény. Bizik nemzete életerejében; nemes mén az, melynek csak buzdítás kell, hogy vágtasson (Vágtat a ló). A mint a nemzet életjelt ad magáról, az ujabb mozgalmak hatása alatt, Arany lantján is erősebb hangokat ád a bizalom ; lelkesedve magasztalja Reményit, a ki, míg minket itthon a honfibú zsibbasztott, a nyugoti nagy s büszke nemzetek szivét szerzé meg a magyarnak ; zengje most el nekik, hogy e hon újra érez, újra él és élni fog — sokkal önérzetesebb, hogysem öngyilkos lehetne (Reményinek). Széchenyi emlékezete cz. ünnepi ódájában megzengi nemzete legújabb korszakát, küzdelmeit, reményeit, bukását és bánatát s teljes bizalmát fejezi ki a jövőben : Mi fölkelünk, a fájdalom vigasztal: Egy nemzet gyásza nemcsak leverő : Nép, mely dicsőt, magasztost igy magasztal, Van élni abban hit, jog és erő! A nemzet függetlenségi harcza megbukott ugyan ; de a mint a természetben nincs halál, nem halhat meg a nemzet sem, melyet csak mély álom fogott el; mert ha jő is kora napsugár, mely csábít s a nemzet élete fája elrúgja csalvirágit: Termö-elve ép marad; Legjavából nem fecsérel, S mely gyümölcsöt ápol, érlel, Ad az htm uj magot! (Kiéi tise.)