Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

102 visszaóhajtoznak. De az ő lelkét is aggodalmak s gyötrő kínok emésztik a harczok miatt (Alom-váló), szörnyű álmok kínozzák, a szabad sághar ez zsenge martyrjai nem engedik nyugodni s aggódva kérdi: lesz-e nemzet, mely nekik oszlopot emeljen a győzelmi helyen ? lesz-e költő, ki róluk saját korának csodát énekeljen ? reszketve érzi az éjszaki vad szelek zúgását — a pusztulást és rombolást, a hitszegő hit, dölyfös ármány, bűn pusztításait; — de gyalázat volna kétkednie nemzete kelő nagyságában és dicsőségében s bizva kiált fel : Koszorúkat ide, veszteglő cserágat! Hősök nemzedéke emelkedik ott: Hol ily tüz az ifjú s hol ily ifjú a vén, Nem lehet a nemzet, nem, élve-halott. A bizonytalanság rémítőn kinozza (Válság idején); nem lát, nem hall, világot keres s felsóhajt: Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! Bár a látás után szivem megszakadna . . . A bizonytalanság megszűnt, a válság eldőlt s a költő lelkére „pusztaságos éjjel" teríté sötétségét; de azon keresztül is egy sugárka rezdül, megragadja e kétes fényt, bár vezércsillag legyen vagy bujdosó láng, el van szánva azt követni, ha mindjárt lidércz is, hiszen : Akkor is jó helyre, temetőbe vészen. Ily mély részvéttel kisérte Arany nemzete sorsát a küzdelmekben s ez idő alatt irt költeményeiben a remény és kétség, buzdítás és csüggedés, szent harag és féltő aggodalom, a győzelem után epedés és a bizonytalanság kinjai nyernek kifejezést. Es midőn a forradalom vihara elzúgott, az ágyuk döreje elnémult s a szabadság és forradalom dalnokának lantja is összetörött, s éjszak rémes árnyainak véres győzelmébe fúlt a magyar szabadság: csend következett, oly rémítő csend, mint a minő a halálra vált beteg ágya körül honol. S e csendben lassankint hangok emelkedtek a légbe, melyek ugy a szívhez szóltak ; hangok, a melyek mély fájdalomról beszéltek, de mintha némi reményt és vigasztalást is suttogtak volna — s ez az igazi mély fájdalom és halvány remény Tompa Mihály s Arany János lantjáról zengett; az a reménysugár, mely a nemzet sötét bánatát enyhítette, az ő szerető gyengéd szivükből tört elő. Elébb Tompa félig szemrehányó, félig buzdító hangja hallat-