Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1877

— 48 — sebeket kaptak. A jézustársaságiak erre azzal válaszoltak, liogy oly nagy zavarban és tolongásban ez nem is csoda ; hisz magának a menekültnek haja is kétizben meggyuladt. Azután azt kérdezik, vall­jon nem szabad-e az Isten és a papság jogtalan megtámadója ellen úgy Istent mint önmagát tisztán az önvédelem céljából ótalmazni és a hallatlan erőszakot eltávolítani ? 3) Azt állították, hogy a menekült önkényt elakarta hagyni a eollegiumot, sőt annak falán is leakart bocsátkozni; de Schronitz atya ezt nem engedte volna meg neki. A jézustársaságiak erre azt válaszolják, hogy a collegium és a templom ajtaja mindig tárva volt, hogy az illető az egész collegiumban szabadon járhatott, kel­hetett, s e szerint senki sem gátolta volna meg szándékában, ha komolyan elakart volna távozni. Schronitz atya azonban és mások is jól emlékeznek a menekült ama nyilatkozatára, melyszerint sohasem lépett volna a collegium falai közé, ha sejtette volna, hogy mind baj­társainak mind a jézustársasági atyáknak ennyi kellemetlenséget fog ezáltal szerezni. Az említett atya azonfölül azt is tudtára adts. a mene­kültnek, hogy miután már nem a jézustársaságiak, hanem a püspök hatalma alatt áll, ők«saját felelőségökre semmiféle tanácsot sem ad­hatnak neki. Es hozzáteszik, hogy egy áldozár halálbüntetést várható menekülőnek nem is tanácsolhatja a menhelyről való távozást, ha­csak az irregularitas (áldozáii működésének felfüggesztése") 1 5) veszé­lyének nem akarja magát kitenni. 4) Azt állították, hogy űrnap estvéjén, miután a szomorú eset már megtörtént s a szokott módon a mindenszentek litáiiiáját kellett volna mondani a szentségkitétele mellett, ezt megelőzőleg sekrestyé­sök a katonákat a templomból kiutasította és pedig mint a katonák állítják olvformán, mintha az egyház kebeléből ki volnának közösítve. A jézustársaságiak ez utóbbira azt felelték: 1) Hogy ez eljá­rást egy előljáró sem rendelte. 2) Hogy a kiközösítési ügy nem az ő hatáskörük alá tartozik. 3) Az egész esetet a rector által kikér­dezett sekrestyés a következőleg beszélte el: „A templomban hir­telen zaj támadt; ő utána nézve, hogy mi annak oka, látja, hogy a hivek tömegesen odahagyják a templomot. Azon kérdésére, miért távoznak el ? azt a választ nyerte, hogv ilv k . . . . és pogányok jelenlétében ki tudná imádni az Istent? Kevéssel előbb lábbal ta­posták és újra keresztre feszítették, most meg a hypocriták imádni , 3) Különféle nemeit 1. F. Lucii Ferraris prompta bibliotheca canonica juridica, morális, theologica etc. T. IV. Migne-kiadás 1861, vagy 1. Szeredy id. művét.

Next

/
Thumbnails
Contents