Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1877
— 11 — a lacedaemoni Cleomenes is, a föllázadt atheneiek segélyével, kik nemcsak az élőket száműzték, hanem még a holtak csontjait is kiásták és széthányták. A száműzöttek mindazonáltal később visszatértek és utódaik még ma is a városban tartózkodnak. A lacedaemonok az istennőn ejtett sérelmet politikai célok elérésére törekedtek felhasználni. Minthogy Pericles is anyai ágon rokon volt a száműzöttek egyik családjával, elégtételt vagyis a bűnösök száműzetését követelték; ekként akarták egyik legveszélye sebb ellenüket eltávolítani Athénból. Tagadó válasz esetében háborúval fenyegetődztek. Az athéniek erre hasonló követeléssel léptek föl a lacedaemonok ellenében. Kívánták t. i., hogy akkor ők is száműzzék a taenarumi szentségtörőket. Taenarumban ugyanis a lacedaemonok néhány rimánkodó helotát, kik Poseidon taenarumi templomában kerestek menedéket, leöltek. VéleményÖk szerint ezért érte Spartát az iszonyú földrengés. Követelték továbbá, hogy a chaleiekusi istennő (Athene, a városvédő tiszteletére emelt érctemplom) elleni merénylet elkövetői szintén száműzessenek. Thucydides ezután leírja a lacedaemoni Pausanias áruló tervét, melyet Xerxes perzsa királylyal szőtt hazája ellen. Pausanias, midőn észrevette, hogy az ephorok elakarják fogatni, a chalciekusi templom felé menekült, melynek tornáca közel feküdt és a templomhoz épített házacskában csendesen meghúzta magát. Az ephorok kezdetben késlekedtek a gyors üldözéssel; utóbb azonban a házacska tetejét ós ajtószárnyait kiemelték, és miután észrevették, hogy benn van, körülzárva őrizték ott s éhséggel kényszerítették magamegadására. Midőn észrevették, hogy lélekzete már elakad, kivezették a haldoklót, mire ez néhány pillanat múlva meghalt. A delphii jósda meghagyta nekik, hogy ott temessék el Pausaniast, ahol elhalt, s mivel szentségtörést követtek el, a chalciekusi istennőnek egy test helyett kettőt ajánljanak föl. Erre ők két ércszobrot készíttettek és ezeket Pausanias halálának kiengeszteléséül fölállították. 2 1) XífSTai 8' CWTOV [»AXovTa £uXX»):pihjaí(jí)'ai év ríj óSÖi, ivó; fií'v TWV ^ópwv t'o rcpóatorrov jtpo«'.óvco; £?S;, yvfovn £9' & i/jópv., äXXou 5": vsúaati ásavíí XP 7)® 1 1" uivoy xál ÖTjXaxjavTo; tuvoía, Jtpbi t'o teobv xíjí XaXxioíxou /toprjoa'. Spótxw xal rcpoxaT«„jftív ^ 8k ÉYPÍ T'O TÍ'IAÍVO;. xa\ E; olxr^XA CTJ AS'YA 0 ^V TOÜ íspov EffsXítóv ... 0'. ÁK TG RRAOAJT'.y.A MÍV J«Te'or (aav TRJ ő'.Ió;£'., ASTA TOJTO TOJ TS aíxrjaato; T'OV öpo^ov átpeIXov *3t\ 7a; d'jpa;, Ev8ov ovTa T^p/aavrs; auTov xai «7toXaß0vT£; EÍato, arccoxoSótxTjaav, zpo;xaőe'óiAivoí TS IGSICOXTÁPXIJAAV X-.;Í6> xa\ UÍXXOVTO; AÚTOJ á^oilú/íiv FIIJ-ep 1 fyev ív Ttu otxrjaaTt, aíaiWjiívoí TE i;ayouaiv ix TOJ Upoü frt ÍJI^VOJV ÖVTA xai XZÍÜTSÍ nt^ajjtr^aa. U. 0. 134. C.