Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 21 — s ennek elkerülése végett használták óvszerül a bullát. Ennek ere­detére vonatkozólag megemlíthetjük, hogy az a görögök előtt telje­sen ismeretlen tárgy volt s az Etruscoktól származott Kómába, azért nevezi azt Juvenál V, 164. aurum E truscumnak. Nem volt pedig egyéb két kis lapnál, sarkok segélyével összekapcsolt toknál, mely­nek majd .szív, majd pedig hold alakja volt, néha gömbölyű-, vagy négyszögiien ivezett i.s, s ebbe a megbűvölés ellen bizonyos talizmán volt zárva (praebia. 1) Ha azonban a bulla aranyból volt, az maga is birt jó hatással, és eleinte rendesen abból is volt, s azért kivált­kép bulla aureanak neveztek, s csak a patriciusi gyermekek hordozták szalagon ugy, hogy a nyakukba lógott le. Ennek vise­lése rendesen együtt járt a toga praetextával. Később már a szabad (ingenuus) rómaiak is viselhették. A második puni háborúban a sza­badosok (liberti) érvényes házasságából származott gyermekeknek is volt praetextájok, de bulla helyett egy szíj lógott a nyakon, s így átalán a szabadság jelvénye volt az. 2) Még Cicero idejében mind a bulla, mind a toga praetexta fönnállt tekintet nélkül a patriciusi szüle­tőre, mind a szabad római jelvénye. Azért ha szabad rómaiak a nél­kül jelentek meg nyilvános helyen, azt a legnagyobb nyomor, gyász vagy megvetés jeléül tartották. Cic. Verr. I, 44, és 58. — A bulla olyannyira nemzeti szokássá változott, hogy még iste­nek és hősök is fordulnak elő vele diszítve s így nem csoda, ha azt maguk is hordozták addig, míg éltökben valamely nevezetes fordulópont elő nem adta magát; így a fiuk a toga virilis fölvéteig, ;i leányok férjhez menésükig. s) Sőt egyes nevezetesb események al­kalmával annak használata később is előfordul, így p. o. a győztes hadvezérek diadalmenete alkalmával, minthogy azt az irigység ellen is igen hathatós óvszernek vélték. 1) «) Varró de L. L. VII, 108. Praebia a praebendo, quod sint remedia in collo pueris. ») Juvenil V, 164. — Quis enim tam nndus, ut illum Bis ferat, Etruscum pnero sí coutigit aurum, Vei nodus tantura et signum de paupere loro ? ') Soknu tagadják, liogy a leányok hordoztak volna bullát. Ezek ellen legyen elég felhozni Plaut. Rud. IV, 4, 112 (1171), hol a vívómester egyéb női cikkek elszámlálása közt említi: Et bulla aurea est, páter quam dedit mihi natali die. 4) Macrob. S. I. 6, 9. Nam sicut praetexta magistratuum, ita bulla gesta­men erat triumphantiuui, quam in triumpho prae se gerebant inclusis iutra eam remediis, quae crederent adversus invidiam valentissima.

Next

/
Thumbnails
Contents