Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

22 III-dik könyvének végső dalában magas önérzetlel vallja be, miszerént lantosmüveivel magának világhírű nevet szerzett, s örök emléket állított. Azért is méltó büszkeséggel kéri a Múzátol fejére tétetni az érdemlett borostyánt, mondván : „Sume superbiam Quaesitam meritis, et mihi Delphica Lauro cinge volens, Melpomene, comas". A nemeskeblü Balde, mint „Horatius Germaniae" és „Boiorum fidicen lyrae" szintén látszik e dalban érzeni a maga költői érdemeit, melyek fejét dicskoszorúra s nevét halhatatlanságra teszik méltóvá. De nézd, és csudáld egyszersmint e nagy költőben az elmés szerénységet, melylyel a jutaimi borostyánt magától elutasítja ; noha mindamellett nevének a tudós világbani örök dicső emlékezetét sejti és jövendöli. Egy aranyszárnyu nemtő, kezében babérkoszorúval, tündérkedik a költőnek feje fölött; végre leszáll a költő mellé, s odateszi annak közelébe a borostyánt. Ámde midőn amaz kezét a koszorú felé nyújtja , rögtön elkapja azt a csintalan szárnyas fiú, s kaczagva tovább röppen vele. Az önbecsét mélyen érző költér nemes boszonkodással rója most meg e pajkos tréfáért a gyermeket, mondván, hogy ám elviheti magával koszorúját, melyet ö (a költér) soha nem kért, mely után soha nem áhítozott; müvei neki, borostyán nélkül is, eliggé biztosítják örök nevét. ^t^uis meum supra caput urget auro Illitus pennas? quis ephebus astris Concolor nexam mihi cumque fingit Ferre coronam? Ille diductis revolutus alis Ter quater plausit, taciteque propter Verticem lapsus, posito renidens Stemmate sidit. At simul vano manus ausa motu Tendit in laurum, fugit, et cachinno Lene succusso, puer ales eluctatur in altum. Quisquis, o nequam puer, inficeto Me ioco ludis, quod habes, habeto Munus, et serva: tamen ista nunquam Serta petivi. Non minor vates ideo canendus Si, quod adtondent folium capellae, Vile conteinnam, nec amicta circum Tempóra gestem. Magyarul: M ely aranyszárnyú röpös itt fölöttem? Milyen ifjonc ez ? ragyogó miként ég Csillagai; s mintha koszorút fejemre Tenni akarna. íme néhányszor kanyarúl, suhintván Szárnyait; s lebbenve alá fejemnél, Szállá mellém, s a koszorút letészi Néma mosolylyal.