Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

21 Mindent eltaposó idő Bőszülten robog- át. És csak a Múza tud Méltókat dicsöítni: ö, Hálából, dalosát halni nem engedi. — Lantom , c s í z i k e, téged is Zeng. Mert, míg követem tétova röptödet, Járván berki virányokon: A sors, vagy kegyes Ég, visszavün engemet A fához, s müvem ott lelém. Méltó béred ezért, c sízi ke, elveszed, Bár vagy szárnyasok apraja. A szajkóval ugyan furcsa majomszerep Nem kell néked; a hattyúval Sem versengsz, vizeken úszva, piciny madár: Mint ekkor ka de vagy kecsesb Náluk; s minden időn többre becsüllek én. Itt sem szarka ne tolja föl, Locskább, — sem seregély, röpke bohóc, magát; Sem bús nénje a thrák Itüsz Hercegnek, dalabáj, öcscse fölött siró. *) Boldog c s í z i k e ! — Oh topoly! Melly örzéd müvemet, drága letéteményt, S védted gallyaid árnyival: Már a fáknak ezért lészsz te nemesbike; Innentül koszorút te adsz Nékem. Félre babér! Lám maga Hercules, Oly sok szörnyet ölő, fehér Nyárlombbal szereté körzeni homlokát. VI. Balde Lyricor. L. III. Ode 48. IliliUSIO POETICA. E remekszerkezetü énekkel fejezi bé Balde az ö lantosdalainak Ill-dik könyvét. Semmi kétség, hogy neki — mint többször, és méltán — itt is a „Bomanae fidicen lyrae", azaz Horatius, forog vala szemei előtt. Flaccus az ő Énekei *) Téreüsz, thrák (máskép bisztoni, vagy odrüszi) király az ö nejének, Proknénak, nővérén, Philomélán, durva eröszakot tön. Az emiatt föiböszült két nővér (Prokné meg Philoméla) boszubél a kis Itüsz hercegei, Téreüsznek Proknétól született fiát, titkpn megölvén, megfözék, s atyja elé tevék, hogy egye. A latorságot büntető istenek — mint a pogány mese tartja — mindanégy egyént madarakká változtaták : Téreüszt babukává, Proknét föcskévé, Philomélát csalogány- vagy dalabájjá, végre Itiiszt fácánná. Maiglan édeskeservesen siratja Philoméla az ö megölt ártatlan kis öcscsét; mint Prokné is örökké rebegi nevét (Itüsz, Itüsz) fiacskájának. Olvasd, ha tetszik, e mesét Ovidiusnál, Melam. L. VI. Fab. 8.