Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1857

10 csak ugy, ha nem vagyunk kénytelenek ellenük küzdeni. Sokszor nemtetszés kiséri a természet ereje fölötti tetszésünket, mely azonban — mint emiitök — más szempontból ered. Minél nagyobb a szervtelen testeknek ereje, annál jobban tetszenek: ezért tetszik a kemény és szilárd inkább, mint a puha és laza: a ruganyosság, villanyosság és delejesség inkább, mint az átalános vonz- és lökerö. E tetszésünk növekszik azon mértékben, a mely mértékben közelednek a pusztán természeti erök a szellemiekhez (lelkiekhez), minthogy emezek által ismeri ineg igazán lelkünk, érzékeink segedelmével amazoknak, ha nem is saját benső létét, elemeit és benyomását másokra; legalább bizonyos kül körülményeiket és megjelenésük, föltünésük módját. A szerves természet (testek) ereje azomban ; pl. egy parányi növényke, összehasonlítva a bár durva aranykövei, sokkal jobban tetszik az emberi észnek. Ilogy az ellenkezőt véljük némelykor állani; ez onnan van, mivel a szervtelen testeknél a természet működéseit olykor nem ismerjük, és mivel olykor valami ujat fedezünk föl, s ekkor azt hisszük, hogy most már az erő tiszta és határozott ismeretével bírunk, az újság és ritkaság még hozzá éleszti figyelmünket; mig ellenben a szerves testeknél — mert szembeötlőbbek és mindennapiak — némi közönyösség figyelmünket olykor pangó állapotba sülyeszti. A szerves testekben tetszenek: 1-ör azon erő, mely által a test közvetve idegen elemeknek, saját részeihezi hasonulása következtében, magát egységben és épségben föntartja — ez a táperö; 2-or, azon erő, mely által minden szerves lény egyediségét és nemét föntartja, vagy legalább annak föntartását elősegíti — ez a f ön tar tó erő *); 3-or, azon belső munkásság és tevékenység önmagából és önmagában , mely a külvilággali állandó közlekedés következtében külömbözö fokozatokban folyvást föntartatik — ez az életerő. A szerves lények közt találjuk ama főkülömbséget, hogy némelyek vagy egész testüket, vagy testük nemesebb tagjainak nagy részét önkényüleg mozgathatják, mások ellenben nem. Az elsőket lelkes lényeknek vagy állatoknak, az utóbbiakat lelketlen lényeknek vagy növényeknek nevezzük. Hogy a növényország, nem tekintve hasznát és puszta külalakját, tetszik nekünk, eléggé tudva van; de hogy az állatország még sokkal nagyobb mértékben tetszik, szint oly bizonyos. Tetszik például a kevély bükk, mely erős gyökereivel a sziklát hasítja szét, koronájával ég felé emelkedik, és magvát ezrenként szórja szét, hogy hozzá hasonlókat neveljen; de tetszik a madár is, mely élelmét, lakását és tartózkodási helyét a természet széles országában önmaga keresi fel, mely megfosztva mindentől pusztán önmagára hagyatva egyik világrészből a másikba vándorol, mely saját nemét s faját nem csak szaporítja, hanem a legönfeláldozóbb szorgalommal aggódva gondoskodik is csemetéiről, utódiról; és ez az, mi sokkal nagyobb mértékben tetszhetik nekünk, mint a növényzet puszta, majdnem gépszerű működése, habár e tetszésünk az érzékiségnek ellene fölmerülő nem tetszése által gyakran legyőzetve elhomályosittatik is. Miként a szervtelen testeknél, ugy itt is emelkedhetik tetszésünk a szerint, a mint a lelkes lénynek ereje többé vagy kevesbbé nagy és kitűnő: legmagasabb fokát éri el azomban tetszésünk a minden szépség valódi eszményképének, az élő emberi testnek erejében, tehetsé*) Ide tartozik a természeti gyógyerő is, mely a bel- vagy külhatások által megrázkódtatott, vagy zavart életerőt iparkodik helyreállítani, — ez fájdalommal nyilatkozik ugyan, de ezen fájdalom nem más, mint a gyógyerönek a romboló erök elleni harcza, — amannak gyöződelme a helyreállított egészség, ezeké pedig a halál.