Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1857

9 székelő tölgy, mely, hogy táperöt szerezzen, gyökerével a sziklát hasítja meg, és sudarával ég felé tör; de ennél méginkább tetszhetik a sas, mely a tölgy tetején lakik, a szikla és tölgy fölött uralg, és bizakodva szárnyaiban szabadon a magasban föntlebeg. Az erőtlenség fogalma nem önállón, hanem csak viszonylagosan, t. i. nagyobb eröhözi vonatkozásból ered; mivel lehetlen, hogy bármely dolog, ha még oly csekély, létét és bár parányi hatását is bizonyos erőtől ne kölcsönözze. *) Azomban az erőtlenség is tetszhetik; péld. ott, hol a nagyobb erő elleni harc természet-ellenes, képtelenség és erkölcstelenség, tehát ott, hol maga az erőtlenség is erő gyanánt tűnik föl. Ilyen a béketűrés, szelídség, engedékenység, lemondás, el nem csüggedés az erényes embernél. De csak akkor tetszhetik ez erőtlenség, ha nem tartós, és ha visszaélést szenvedni nem kénytelen. Hogy az erő fölötti tetszésünk mindenkor nem nyilvánul azonnal, megfejthető onnan, hogy ismeretünk az erő valódi fölfogásához gyakran nem jut el egészen azonnal, és hogy csekély dolgoknál tetszésünk is csak csekély lehet. Valamint minden erő kedves az embernek ; ugy kedves az is, mi erőt igényel, és a mi által vagy a miben az erő nyilvánul. Ezért kedves a tökélyes, a kitűnő, a nagyszerű. Az erő fölötti tetszésből magyarázható ; miért akarja az ember legtöbbnyire ereje érzetét élvezni a lovaglásban; itt ugyanis az emberi erő és a lónak ereje tűnik föl, a képzelet e kettős erőt a lovaglóban öszpontositja , ugy mint ki a lónak erejét ügyesen kénye szerint kormányozni tudja, mi erő nélkül meg nem történhetik. Innét magyarázható , miért van oly nagy befolyása a bátorság és vitézség kifejtésére a lovaglásnak; és miért tartatik inkább a férfi-nem mint a nő-nemhez illőnek. Innen magyarázható, miért leli a fölserdült gyermek legnagyobb gyönyörét a birkózásban, futkározásban, dobálódásban, s miért tekinti a nálánál gyengébb leánykákat alábbvaló, mintegy megvetendő lényeknek; azért Willaume (über die Vergnügungen) csak azt tartja gyönyörködtetőnek, mi ereinket gyakorolja, edzi, fejleszti, és célirányosan foglalkodtatja. Az elméleti ész által megismert erők vagy természetiek, vagy lelkiek. Hogy a természeti erők tetszenek, onnan következtetjük, mivel közönségesen gyönyörködni szokunk a természeti tünemények hathatós erejében; gyönyörködünk az oroszlán erős izmaiban vagy a parányi fűszál erejében, összehasonlítván ezt a holt göröngygyei. Szervtelen és szerves testeket látunk körülöttünk, azaz vagy oly holt anyagokat, melyeknek részecskéi, mint valamely egésznek tagjai, hiven öszhangzanak, és melyek külső hatás közvetítése által önmagukban képződtek oly hiven öszhangzó egészszé, s mint ilyenek meg is maradnak; vagy oly élő anyagokat, melyek egyediségüket és nemüket föntartják, szaporítják, és melyek bizonyos önmagukban rejlő erő által a külső természettől nyert tápanyagot kiképzésükre fölhasználják. Láthatjuk ebből, hogy a szerves és szervtelen testek közti külömbség a mindkettőre nézve viszonylagos meghatározásból foly, a mennyiben maga a holt anyag is a természetnek bizonyos élő működéséből magyarázható csak. A szervtelen testeknél tetszhetik különösen a kiható erő, nevezetesen a vonz- és lökerő, például a borostyánkőnek és delejacélnak ereje, a háborgó tengernek, a tűzhányó Vezúvnak és a villámnak ereje; de *) A Sankia vagy Számok bölcsészete ezt tartja: „Az, a mi nem létezik, bármily ok működése által sem nyerhet létei t." Mi ezt megfordítjuk: „az, a mi létezik, ha még oly csekély is, bizonyos ok működése (tehát erő) által nyerhette csak léteié t," 2