Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1856

10 cs. kir. apostoli Felsége elhatározták a megkötött ünnepélyes szerzödvény VII. cikkében, hogy: „Az egész oktatás a tárgy minőségéhez képest ugy leszen alkalmazva, miszerint a keresztény életnek elve a szivbe oltass ék". — A mindennapi tapasztalás tanúságával bebizonyított tény, hogy az államok üdve csak az ész és sziv öszhangzó képzettségén sarkallik. • Valamint a föld kebelében rejlik a termékenység csirája, s valamint a csira magában foglalja a virág és gyümölcs anyagát; de ezeket csak a fölülről jövö napsngarak melege s világa fejti ki teljesen: ugy az emberi észszel is vele születik a szellemi művelődéshez , a vallás-erkölcsös élethez megkívántató képesség; de ezt csak a kinyilatkoztatott religio fejtheti ki foganatosam — Az egély egy pálmafa, mely gyümölcsével táplálja mindazokat , kik árnyai alatt nyugosznak; holott az, kinek religiója nincsen, olly egyedül áll a nagy világ alkotványai között, mint a sziklabérctetön vadul fölnőtt rideg fenyüszál, mely körül csak saskeselyük és kígyók tanyáznak. Csak a hit tartja tiszta légben az embert szenvedélyei orkána között; míg a világbölcseség és szenvedélyek özöne lábainál csapkod és hullámzik. Kinek szivében a hit malasztja szilárdítja a meggyőződést, az nem egy könnyen tántorodik el az erény utján. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk"? Az igaz erény oly repkénynövény, melynek a hit törzsébe kell kapaszkodnia. Vedd el a törzsöt és támpontot, azonnal meglátod, hogy a szegény borostyán előbb a földön fog szétmászni, aztán szennyeződni, sorvadni, és nem sokára elveszni. Az erény 3 ha a hit nem istápolja, hasonlít a gyönge patakhoz, melyet a napsugarai hamar kiszárítnak, és a süvöltő szelek martaléka leszen. — A tudomány kévéssé Ízlelve hitetlenségre, mélyebben merítve erős hitre vezet. Sz. Justin vértanú kinzói előtt ily szókra fakadt: „Én a tudományok minden nemét kikutattam s magamévá tenni iparkodtam, semmi sem kerülte ki figyelmemet; végre a keresztények tanát karoltam föl és tartottam meg. S miért ezt? mert a hit önti el lelkünkben ama fényt s világot, melyet bármelyik tudományszakban hasztalan keresünk". Annak, ki életutain szerencsésen célhoz jutni óhajt, két őrangyalt, — egélyt s értelmet — magától eltávolitnia nem szabad. „Isten félelme a bölcseség kezdete". (Sirákfia 1. 16.). Voltaire, a hitetlenek főembere, megjegyzé: „Látván hogy az ész oly bámulatosan halad, de csak is az evangelium hirdetésének percétől fogva; ugy tekintsd a hitet, mint segélyhozó szövetségest, és nem mint megtámadó ellent. Iparkodjál azt szeretni és nem rettegni". — A tudós Sibour, párisi érsek, kérdi: „Honnan van még is azon őrültség, mely minket arra késztet, hogy e kettőt hitet és tudományt elválaszszuk egymástól, azaz, inkább egymással ellentétbe tegyük, s egyiket a másik által oltsuk el? Váljon a vallás és tudomány fáklyája, nem ugyanazon lángnál gyujtaltak-e meg? Fényök nem ugyanazon forrásból ered-e, a természeti és természetfölötti világosság Atyjától, az értelmesség örök napjától, mely minden e világra jövö embert megvilágosít, s végre Attól, ki az ut, igazság és élet" ? Az emberi ész, hogy az igazság megismerésében biztos vezetőül szolgálhasson, a fölülről jövö világosságot nemcsak nem mellőzheti; hanem szükséges, miszerint azt hódolatteljes készséggel fogadja, s az isteni kijelentés hitében keresse fogyatkozása pótlását. Ni-