Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
IX. A Néppárt működése a szombathelyi püspökségben
jó katolikusok és mindemellett liberálisok voltak anélkül, hogy a kettőt kibékíthetetlennek érezték volna egymással. A magyar liberális katolikusok többsége nem kívánta az egyház és az állam teljes szétválasztását, fő céljuknak a felekezetek egyenjogúsítását, továbbá a katolikus egyház államegyház jellegének felszámolását tekintették. Erre vonatkozóan már az 1848:20-as, a vallás dolgában címet viselő törvény már jelentős lépéseket tett, amennyiben megszüntette a katolikus egyház államegyházi jogállását, és abevett felekezetekre nézve kimondta a teljes egyenlőséget és viszonosságot. Erre - mintegy válaszul - a katolikus püspökök zászlójukra tűzték az autonómia ügyét. Tették ezt azzal a céllal, hogy az immáron államegyház jellegét vesztett katolikus egyház az önkormányzatiság megszerzésével megvédje javait az esetleges szekularizációs törekvésekkel szemben. A szabadságharc vereségét követően az ügy okafogyottá vált, elaludt, majd 1867 után ismét napirendre került. A kérdés aktualitását ekkor az adta, hogy a dualizmus rendszerében az apostoli király főkegyúri jogát - amely például a püspökök kinevezésére is kiterjedt - a felelős minisztérium útján gyakorolta. A liberális katolikus irány egy demokratikus, többségében világiakból álló önkormányzat (autonómia) kezébe kívánta adni az egyházi javadalmak, iskolák, s intézmények ügyeinek kezelését. Ezért Eötvös József javaslatára 1869-ben összehívták a katolikus autonómia ügyével foglalkozó kongresszust. Mivel azonban mind a főpapság ellenezte addigi jogainak korlátozását, mind pedig az uralkodó főkegyúri jogainak csorbítását, a liberális katolikusok kezdeményezésének tekinthető autonómia-ügy elbukott.558 A magyar liberális katolikusok helyzetét nehezítette a tény, hogy a Szentszék IX. Pius pápa 1868-ban kiadott „Non Expedit” bullája szellemében elutasította a polgári államformákat, s arra bíztatta híveit, hogy ne vállaljanak politikai szerepet, s egyáltalán ne vegyenek részt az új típusú államok működtetésében. A század végén Magyarországon, az egyházpolitikai küzdelmek során éleződött ki a katolikus konzervatív - katolikus liberális ellentét, amely aztán a korszak végéig meghatározó maradt. A liberális katolikus politikusok ugyanis - érthető módon - támogatták az egyházpoli558 Gergely 1998. 219. 179 <-n
