Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
VIII. A katolikus sajtó a Szombathelyi Egyházmegyében
Magyar-német nyelven, vegyes tartalommal, független politikai beállítódással jelent meg 1872-től a Vasmegyei Hirdető-Eisenburger Comitats-Anzeiger. 1877-ben a lap felvette a Vasmegyei Közlöny nevet, 1888-ban azonban, nem bírva az egyre erősödő konkurenciaharcot, megszűnt. A magát polgári napilapként jellemző Szombathelyi Friss Újság majdnem 20 évig, 1901-től 1919-ig működött. Hasábjain teret adott a munkásság szervezkedéseinek, s a jelentősebb társadalmi mozgalmaknak is. Változó politikai platformmal és kiadóval rendelkezett működése folyamán a Vasmegyei Hírlap, amely 1919. március 24-től a Vasi Vörös Hírlap néven a Tanácsköztársaság egyik hivatalos megyei lapja lett. A Függetlenségi és 48-as Párt folyóirataként indult a Vasmegyei Független Hírlap 1905-ben. A politikai nézeteit gyakran változtató lap 1918-ban Lingauer Albin kezébe került. A megyében egyre erősödő szociáldemokratákat 1902 októberétől a Munkáslap, majd 1906-tól a Testvériség szolgálta.509 A Szombathelyi Újság megindítása az egyházpolitikai törvények elfogadása után kialakult politikai helyzetre, illetve a megyei szabadelvű és független lapjainak folyamatos támadásaira vezethető viszsza. Az első számában megjelent „Előfizetési felhívás” című cikkben fogalmazták meg a lap hitvallását. „A társadalom minden rétegében vágyódnak egy lap után, mely minden jogos kívánságnak, mindenki iránti méltányosságnak, s így a jogos katolikus kívánságoknak is képviselője legyen, mely nyíltan és minden ingadozás nélkül szálljon síkra a katolikus] érdekek képviseletében is. [...] A társadalom szükségleteit, bajait folytonosan éber figyelemmel fogjuk kísérni, s iparkodni fogunk az eszközöket megjelölni, melyekkel bajokon segítve lesz. Azok után, amiket mondottunk, kell-e hangsúlyoznunk egyházunkhoz való hűségünket, fel kell-e említenünk, hogy az úgynevezett egyházpolitikai törvények megváltoztatásán fogunk munkálkodni? De úgy hisszük hazánk iránti szeretetünket és királyunk iránti hűségünket s odaadó tiszteletünket sem kell bizonygatnunk. Ezzel bizonyára nem ellenkezik az, ha a felelős kfirályi] kormány álláspontját több tekintetben nem tesszük magunkévá. 509 Kuntár 1968. 113. ^ 163 Nan