Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
VIII. A katolikus sajtó a Szombathelyi Egyházmegyében
Hazaszeretetünkből folyik magyarságunk is. Magyarok vagyunk szívvel lélekkel: magyar lesz lapunk minden ízében, a magyarság érdekében fog küzdeni mindig. De minden magyarságunk mellett sem tagadjuk meg köztünk élő, más nyelvet beszélő honfitársainkat sem. Hisz egyek ők velünk a terhek viselésében, a haza szeretetében. Elsősorban tehát városunk és megyénk eseményeit, viszonyait fogjuk figyelemmel kísérni, városunk és megyénk virágzásán és haladásán fogunk tőlünk telhetőén munkálkodni.”510 A lap indulásakor határozottan a Néppárt programját tette magáévá, s ebben még akkor sem történt számottevő változás, amikor 1901- től egy, mondhatni teljesen apolitikus magatartást felvevő, pozícióját erős kormányzati hátszéllel megszerző püspök, István Vilmos került az egyházmegye élére. A püspök kormányzati éveinek első felétől kezdve a Szombathelyi Újság hasábjain egyre nagyobb teret kapott a keresztény szociális mozgalom, illetve a főpásztor által kiemelten kezelt nőkérdés is. Az egyházmegye nyomdájának és az újságjának megalapítása teljesen egyidejűleg történt. Hidasy Koméi püspök még az egyházpolitikai törvények elfogadása előtt kikérte káptalanja véleményét egy helyi katolikus lap megalapításával kapcsolatosan: „Több oldalról nyilvánult az óhaj, hogy a jó Isten segítségével megalakult Vasvármegyei R[ómai] Kathjolikus] Kör érdekében igen kívánatos sőt szükséges is volna egy hetilapnak létesítése, ennek könnyebb eszközlése végett pedig célszerűnek mutatkoznék az özvegy Seiler Henrikné511 nyomdájának megvásárlása, minthogy azonban a megvételi összegnek lefizetésére ez idő szerint pénzkészlettel nem rendelkezünk, az is szóba került, hogy a nyomdát az egyházmegyei alapból512 vegyük meg és így az egyházmegyei alap tulajdona legyen.”513 510 Előfizetési felhívás. Szombathelyi Újság, 1895. január. 1. 1. 511 Seiler Henrik nyomdáját 1872-ben alapította, Szombathelyen másodikként. Az alapító 1883-as halála után fiai voltak a nyomda tulajdonosai. Lásd ehhez: Kuntár 1957. 21. 512 Az egyházmegyei alapot Bőle András püspök hozta létre 1826-ban azzal a céllal, hogy a nyugdíjba vonult papokról gondoskodjon, illetve a patrónusnélküli templomokat és plébániákat segíthesse. Géfin 1929 360-361. 513 SzEL,AC 2306/1894. 164