Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
VII. A szerzetesrendek működése a Szombathelyi Egyházmegyében
képzésének javítását, de a rend legfőbb céljául a szerzetesi élet tisztaságának, és a rendi törvények tiszteletben tartásának feladatát tűzte ki. Ezen terveknek a gyakorlatba történő átültetése - a gazdasági reformok kivételével - vagy kis mértékben, vagy sehogy sem teljesült.447 A szombathelyi püspökség területén lévő egyetlen bencés apátságnak a középkori eredetű Dömölk számított, amelynek rangját nagyban emelte, hogy az első kinevezett dömölki apát Koptik Odo, 1739-ben a mariazelli kegyszobor mását elhozva Kiscellbe, kápolnát épített, amely az ott történt csodás események után rövid időn belül zarándokhellyé nőtte ki magát. Az apátságot 1790-ben feloszlatták és csak hosszú évek múlva, 1832-ben lett újra dömölki apát kinevezve P. Gácsér Leó személyében.448 Az apátság plébániai feladatokat is ellátott, így az atyák közvetlenül részt vettek a hívek pasztorációjában is. Az intézmény anyagi helyzete sok kívánnivalót hagyott maga után. Fenn ugyan fenn tudták tartani magukat, de amint jelentősebb összegű kifizetést kellett eszközölniük, az apát azonnal Pannonhalmához és a többi rendházhoz fordult segítségért.449 1874-ben Jahn Mainrád450 dömölki apát halála után Kreusz főapát olyan reménytelennek látta a helyzetet, hogy felvetette: nem tölti be az apáti széket.45' A tervet azonban végül elvetette, s még ugyanazon évben kinevezte Hollósy Jusztiniánt dömölki apátnak. Hollósynak 1874- től 1900-ig tartó apátsága során sikerült stabilizálnia az apátság anyagi helyzetét, s több fontos beruházás is nevéhez fűződik.452 A bencések másik szombathelyi püspökség területére eső intézményét, a kőszegi gimnáziumot 1815-ben vették át a piaristáktól, és a kegyes tanítórendiek által üresen hagyott rendházat foglalták el. A gimnázium 1850-től - az Entwurf nyomán - algimnázium lett, amit mind a város, mind pedig a rend meglehetősen sérelmezett.453 A korszakunkban végig lebegtetett fejlesztésnek az igazi lökést az 1901-ben létrejött 447 Sörös 1916. 120. 448 Pálfi1874.11. 449 Pacher 1912. 393. 450 Jahn Mainrád csak egy esztendeig, 1873-tól töltötte be az apáti tisztet. 451 Pacher 1912. 396. 452 Pacher 1912. 400 453 Sörös 1916. A. 115. Ok, 143