Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
V. A Szombathelyi Egyházmegye és a nemzetiségi kérdés
tartalmú, egyöntetű dallamokat fogadjanak el. Megállapította, hogy egyes vidékek „különös módon” ragaszkodnak énekeikhez. Az énekek módosításának elfogadtatását az iskolai énekórákon keresztül próbálta meg kivitelezni.287 A századfordulót követően kezdte meg irodalmi működését a vend író, újságíró, katolikus pap, Klekl József. 1900-ban mint csendlaki káplán kért és kapott püspöki jóváhagyást az általa szerkesztett Sveta Mesa (Szentmise) című munka kiadására.288 1904-ben a Jézus Szentséges Szíve litániáját, valamint az ahhoz tartozó imákat és fohászokat fordította szlovén nyelvre. A fordítás feltehetőleg nem lehetett hibátlan, ugyanis a lektor, Szalay István bírálatában a következő megjegyzést tette: „általam részben újból fordítva, részben kijavítva és letisztázva”. A mü egy oltáregyleti vezérkönyv mellékleteként került kiadásra.289 Az 1870-es évek kormányzati és egyházmegyei támogatással megvalósuló tankönyvkiadási akcióját követően, 1903 után ismét a minisztérium és a püspökség együttműködése teremtette meg a feltételeit egy nem magyar ajkú irodalmi-hitéleti programnak, a vend akciónak. A vend-akció nem a magyarosítás céljával indult, hanem a szláv terjeszkedési célok megállítása okán. Megjegyzendő, hogy korszakunkban a szláv-veszélytől való félelem majdhogynem teljesen áthatotta a magyar külpolitikai gondolkodást. Mindemellett a felbomló Oszmán Birodalom nyomán keletkező légüres tér rendkívül vonzóvá tette a Balkánt Oroszország számára, s befolyásának kiterjesztéséhez rendkívül jó ideológiai háttérül szolgált - az ortodox hit védelmén túl - a pánszlávizmus is.290 Mindezek mellett a vend akció - hasonlóan az 1897-ben elindított rutén akcióhoz - rendelkezett egy szociális társadalmi, művelődési céllal is. Mint ahogy István Vilmos az akciót meghirdető körlevelében írta: „A vend nyelvű magyarok ősnyelvének védelme, fenntartása és művelése, a hazai társadalmi, gazdasági és művelődési viszonyok ismertetése és előmozdítása, a vendvidéki történelmi események leírása, műemlékek felkarolása és megőrzése, a nép szokásainak, viselkedé287 SzEL, Püspöki körlevelek 1888. V. körlevél 1457. sz. 288 SzEL, AC 194/1900. 289 SzEL, AC 1480/1904. 290 Rátz 2000. 188. ok' 106 ^