Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
V. A Szombathelyi Egyházmegye és a nemzetiségi kérdés
sének elbeszéléseinek, mondáinak az utódok számára való átültetése, vallási és iskolai viszonyok fejlesztése tekintetéből - kizárva minden nemzetiségi és politikai vonatkozást - helyesnek tartom azt, hogy a Sz[en]t István-társulat mintájára a Vendvidéken egy vallásos társulatot alapítsunk, amely évenkint 20-25 ívre terjedő irodalmi termékkel szolgálna tagjainak”. A mozgalom segítségével került sor az 1901 óta az egyházmegyei könyvnyomda által kiadott Jézus legszentebb Szíve nagy képes népnaptárának vend-szlovén nyelven történő kiadására, továbbá lett a vendeknek egy havi folyóiratuk is Nevtepeno poprijeta Devica Marija, magyarul A Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária. Mindkét sajtóterméket Klekl József szerkesztette és erős néppárti vonalat követett a püspök antipolitikus szándékával ellentétben. Az 1903-ban meginduló vend akcióval tulajdonképpen a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a Szombathelyi Egyházmegye a vend értelmiség radikális szlovén íróinak adott publikálási lehetőséget. Az 1904 és 1914 között megjelenő Nevtepeno Poprijeta Devica Marija, majd az 1914 és 1919 közt működő Novine egyszerre volt a Néppárt támogatója, valamint a szlovén nemzeti érzés élesztője a magyarországi vendek körében.291 291 Pál 2013. 672. Ok’ 107